XV TV

26
nov

FIATALOK REFLEKTORFÉNYBEN

Szakmai nap, amely mindenkit megmozgatott. A kerületben igazi pezsgés kísérte a Fókuszban a fiatalok című konferenciát, ahol pedagógusok, segítők és intézmények képviselői gyűltek össze, hogy közösen gondolkodjanak a jövőről. A nap főszereplői a fiatalok voltak – minden előadás és beszélgetés arról szólt, hogyan lehet őket jobban megérteni és támogatni. Már a nyitóelőadás is nagy érdeklődést váltott ki: bemutatták a 2025-ös

Read more

19
jún

Béremelést követelnek a szakszervezetek az infláció miatt

A közszolgálatban dolgozó 618 ezer embernek egyre nagyobb gondot okoznak az áremelkedések, ezért szakszervezeteik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezik – írta a Népszava.

4
jún

BKK: pünkösdkor változik a tömegközlekedési járatok menetrendje

Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn a fővárosi közösségi közlekedési járatok az ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint indulnak -– közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

30
máj

Lejárt a műszakija? Sürget az idő

Június 30-án lejár az összes olyan dokumentum érvényessége, amelyet a járványhelyzet miatt automatikusan, de ideiglenesen meghosszabbítottak.

29
máj

Meghalt Haumann Péter

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton az MTI-vel.