Béremelést követelnek a szakszervezetek az infláció miatt

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A közszolgálatban dolgozó 618 ezer embernek egyre nagyobb gondot okoznak az áremelkedések, ezért szakszervezeteik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezik – írta a Népszava.

Az erről szóló levelet a napokban küldte el az OKÉT munkavállalói oldalának ügyvivője, Fehér József az egyeztetésért felelős Palkovics László technológiai és ipari miniszternek, de válasz még nem érkezett.

Minden tanár, önkormányzati vagy kormányzati tisztviselő, egészségügyi és szociális dolgozó, katona, rendőr és tűzoltó, kulturális területen munkát végző azt várja, hogy emeljék a fizetését, mert egyre nehezebben tud megélni az élelmiszerek drasztikus drágulása miatt – írta a Népszava.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) internetes oldalán közzétett levélben azt kérik az érdekvédők, hogy még a jövő évi költségvetés megszavazása előtt, lehetőleg a jövő héten üljenek tárgyalóasztalhoz és egyeztessenek „a közszolgálati munkavállalók teljes körét érintő inflációt ellensúlyozó bérintézkedésekről” – mondta a lapnak Boros Péterné a szervezet elnöke.

Javaslatára a közszolgálati szakszervezeti vezetők 20 százalékos béremelést kérnek a terület minden dolgozójának, illetve ahol magasabb az igény, mint például a pedagógusoknál, ott azt javasolják, ezt az inflációt ellensúlyozó mértéket számítsák bele a bérnövekedésbe. Borosné hangsúlyozta, hogy az érintettek közé sorolják az egyházi fenntartású intézmények dolgozóit is.

Comments are closed.