csokonai15.hu

12
márc

Keddre napolták a költségvetési vitát

Hétfői, március 11-i eredménytelen vita után Németh Angéla polgármester március 12-e este 7 órára napolta el a 2019-es költségvetési rendelet megszavazásáról szóló testületi ülést. A keddi ülés előtt délelőtt 11 órakor egyeztet a Fidesz frakcióvezetőjével, Dr. Pintér Gáborral a fideszes módosító indítványokról.

11
márc

Elhunyt Kocsis Lászlóné

Rövid, súlyos betegség után életének 50. évében elhunyt Kocsis Lászlóné, az Egyesített Bölcsődék igazgatója.

10
márc

Költségvetési csalás miatt keresték a kerületben elfogott K. Lászlót

A nyomozók négy óra leforgása alatt fogtak el két férfit, az egyiküket a kerületben. A szexuális erőszak bűntett miatt körözött férfit Újpesten, míg a költségvetési csalás miatt keresett férfi a kerületünkben akadt horogra március 7-én – írja a police.hu.

10
márc

Ez vár ránk: záporok és szél

Eleinte az ország nagy részén napos idő várható, majd délnyugat felől megnővekszik a felhőzet és záporok is lehetnek március 11-én – írja a meteorológiai szolgálat.

8
márc

Szünetel az e-matricák értékesítése vasárnap hajnalban 

Karbantartás miatt március 10-én vasárnap hajnali egy és négy óra között szünetel a matricák értékesítése – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.