csokonai15.hu

3
jún

Maradunk a Budapest-bajnokságban

Több mint kétezer néző látta a Budapest-bajnokság I. osztályának utolsó fordulóját, amin kikapott a REAC, így marad ebben az osztályban. A mérkőzést akkora érdeklődés kísérte, mint utoljára egy olyan REAC-meccset, amikor a gárda még NB I.-es volt.

3
jún

Meghalt Térey János költő, író, drámaíró

Életének 49. évében váratlanul elhunyt Térey János József Attila-díjas költő, író műfordító – közölte a Jelenkor Kiadó.

3
jún

Június közepétől jön a nyári vonatmenetrend

Június 15-től indul a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári menetrend – közölte a MÁV.

2
jún

Meleg lesz, de a héten is többször várható eső

Sok lesz a napsütés, de a héten is többször lesznek záporok, zivatarok. Ezzel együtt meleg lesz, sokfelé 28-29 fokos maximumokra kell készülni – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgála országos, középtávú előrejelzéséből.

30
máj

Pestújhelyi imahely

A pestújhelyi Keresztelő Szent János-templom történetére jellemző, hogy az építéséért is összefogott a közösség, majd azért, hogy megújuljon, gyarapodjon az épület.