csokonai15.hu

4
okt

Megterhelik a szervezetet az egyre rövidebb nappalok

Az egyre rövidebb és hűvösebb nappalok megterhelik a szervezetet, mert gyengül az immunrendszer és kevesebb vitamin jut a szervezetbe – közölte a Meteoklinika igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

4
okt

A tehetséget és a szorgalmat is díjazták

Idén is átadták a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő, illetve a tanulásban látványos javulást produkáló diákoknak járó tanulmányi elismeréseket és ösztöndíjakat. Idén százkilenc diákot jutalmaztak október elején.

3
okt

Visszahívnak egy előkét, mert fulladást okozó lenyelhető darabokat tartalmaz

Az IKEA visszahívja a MATVRÅ, kék/piros, 2 darabos előkét, mivel lenyelhető darabokat tartalmaz, amelyek fulladást okozhatnak. A cég arra kér minden vásárlót, aki vett ilyen terméket, hogy ne használja tovább, és haladéktalanul vegye fel a kapcsoalatot a legközelebbi IKEA áruházzal.

2
okt

Október végéig érvényesek a régi ötszázasok

Október 31-ig lehet fizetni a 2018 előtt kibocsátott 500 forintos bankjegyekkel – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2
okt

Nyitva lesznek a választás hétvégéjén a kormányablakok, okmányirodák

Rendkívüli nyitva tartás lesz az önkormányzati választás hétvégéjén a kormányablakokban, okmányirodákban – közölte Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.