csokonai15.hu

30
okt

Elhunyt Dr. Fenyvesi György endokrinológus szakorvos

Hetvenegy éves korában október 26-án váratlanul elhunyt Dr. Fenyvesi György endokrinológus szakorvos – tudatta a kerületi egészségügyi intézmény vezetője.

30
okt

Megalakult az új képviselő-testület

Megtartotta alakuló ülését a képviselő-testület október 29-én. A megbízólevelek átvételét és az eskütételeket követően a képviselők megválasztották az alpolgármestereket.

29
okt

Baleset miatt lezártak több sávot az M3-as autópálya budapesti szakaszán

Baleset történt az M3-as autópálya budapesti szakaszán, a Nagy Lajos király úti felüljáró közelében kedd délután, mindkét oldalon sávlezárásra kell számítani – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.

29
okt

Könyv jelent meg Kulcsár Győzőről

„A játék mindig győz” címmel könyvet írt az alig több mint egy éve elhunyt Nemzet Sportolójáról, a négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívóról, Kulcsár Győzőről a Nemzeti Sport korábbi munkatársa, Sütő-Nagy Zsolt.

29
okt

Kéthetenként lesz tájékoztató az önkormányzati döntésekről

„15infó” néven indított tájékoztatási kampányt a Mindenki a Tizenötödikért választási szövetség. Tóth Imre, az újonnan alakuló frakció vezetője október 29-én tartott sajtótájékoztatójában elmondta, kétheti rendszerességgel fognak beszámolni a sajtó nyilvánossága előtt a terveikről, a döntéseikről és az elért eredményekről. Tájékoztatókat minden alkalommal meghatározott időpontban – ugyanazon napon és ugyanabban az órában – tartják.