csokonai15.hu

7
jan

Még nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát

Még nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát, mivel a járvány várhatóan csak pár hét múlva kezdődik – hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán.

7
jan

A pestújhelyi régész

Pestújhely egyik első lakója, majd a település önállósodásának támogatója, segítője volt Dr. Gerecze Péter régész, művészettörténész. Az ő javaslatára a Pest-újváros nevet kérték az akkor még Széchenyi-telepnek 1910-ben, de ásatásokat is folytatott a közelben, és Regtelek település maradványainak feltárása is az ő nevéhez fűződik. 

7
jan

Az erdei fülesbagoly az év madara, az év hüllője pedig a keresztes vipera 2020-ban

Az erdei fülesbaglyot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság 2020 madarának, az év hüllője pedig a keresztes vipera lett – írta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). 

6
jan

Vízkereszt: három történet kapcsolódik hozzá

Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe, valamint a keresőké is, akik nyitottak a természetfeletti hit iránt – erről beszélt Monostori László esperes, plébániai kormányzó az M1 aktuális csatornán. Az ünnephez három történet kapcsolódik.

6
jan

Január 4-étől nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók

Szombattól, január 4-étől nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. A korlátozás az 5 tonnánál nehezebb járműveket érinti, a tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.