Kő, papír, olló

A gyerekek önfeledten szaladgáltak a füves udvaron, jó volt látni, hogy a művészeti tábor lakói nem a faházakban ülnek, és nem a telefonjukat nyomkodják. Balog Fruzsina Kő, papír, ollót játszott a társasággal, a GYIÖK (Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat) korosabb tagjai a kisebbeket gardírozták, a gálán a drámás szekcióvezető cirkuszi jeleneteket állított össze a gyerekekkel. A tanár úr azzal is törődött, hogy mindenkinek jusson szerep a játékban. Volt, aki állat volt, más pedig állatidomár. Zajlott az élet, jó volt a hangulat. Úgy éreztük magunkat, mintha tényleg cirkuszban tapsikolnánk.

A kastéllyal szemközt (télen fűthető) faházakban laknak a táborlakók. Mielőtt a hajlékokat megépítették, a sátrakat egy ízben váratlanul elvitte a megáradt patakocska. A Hársas medrében most éppen csak csordogál a víz, de ismerjük ezeket a szende kanyargókat, huzamos esőzés után teljesen ki tudnak fordulni magukból. Ezért épültek annak idején a faházak.

Maga az üdülő 1986 óta van a 15. kerület tulajdonában, szociális célokat is szolgál, hiszen a kerületi gyerekek ide is magukkal tudják hozni étkezési kedvezményeiket. A testvérvárosi megvendégelést ügyesen kombinálták a szervezők a helyiek táboroztatásával. Az idén a magyar anyanyelvű erdélyi gyerekek mellett román fiatalok is feltűntek, jó volt megtapasztalni a természetes kétnyelvűséget. A cirkuszi mutatványt előkészítő Mészáros Zsolt drámapedagógus figyelme arra is kiterjedt, hogy a játékos produkcióba románul is beleszőjenek betéteket.

Nagyon elegáns volt, így kell.

Jöttünk-mentünk a kastélyban, és tanulmányoztuk az utcafronton az emléktáblát, amelyet a kastély egykori híres lakója, Szokolyi Alajos emlékére állítottak. Nemigen foglalkozunk naplóírás közben történelmi kérdésekkel vagy helytörténettel, ha ilyenre vágyunk, ellátogatunk a XV. kerületi blog oldalára (a Periszkóp jobboldali oldalsávjából egyenes az átjárás a múltba a Helytörténet fül alatt). Hogy most mégis kivételt teszünk, és picit beleássuk magunkat a régmúlt ügyeibe, annak csak és kizárólag az az oka, hogy a kastély kis zugában megpillantottuk az egykori kastélytulajdonos portréját. Azt kell mondanunk, hogy teljesen így képzeltük a 19-20. század fordulójának férfitípusát. Szokolyi Alajos a kackiás bajuszával, na és hallatlan sportteljesítményével „vett le” bennünket a lábunkról.

Nem akárki volt ez az ember. Hajós Alfréd csapattársaként utazott az athéni olimpiára, ahol eléggé viharos körülmények között szerezte meg a bronzérmet (és sajnos csak jelképesen, mert akkor ilyet még nem osztottak, az első helyért járt az ezüstérem, a másodikért a bronz). Az athéni utazás előtt Magyarország és Csehország 100 yardos futóbajnoka felhasította a talpát, ami eléggé megzavarta a futásban. Harmadik lett száz méteren, ami világra szóló teljesítmény volt (úgy, hogy a magyarok itt láttak először szöges futócipőt az amerikaiak lábán). Az egyes pályán indult, ezért is emlegették a Magyar Atlétikai Club golyólábú bajnokát a magyar atlétika „egyes számú” versenyzőjének. Üröm az örömben, hogy gátfutásban toronymagas esélyesként állt rajthoz, ám az előfutamában az utolsó gáton vezető helyen bukott, és másodikként ért be az angol Goulding mögött. Nagy vita alakult ki, mert előzőleg a visszalépések miatt összevonták a futamokat, valaki botlott előtte, mire ő átesett a gáton és vérzett, amikor beért. A végén a futammásodik Szokolyit diszkvalifikálták. Így a döntnökök a négy döntős helyett csak kettőt juttattak a fináléba. Egész életében fájt ez nagyon a futónak.

Óvni kellett volna a szabálytalanságok miatt, de ez elmaradt. „Minket, magyarokat csak egy tag protegált, dr. Kemény Ferenc, kit hamar leszavaztak – író, lateiner ember volt, s előkelő viselkedésével nem akart a szimpátián rontani. Az amerikaiak ott is már könyökkel dolgoztak; mi ezt nem ismertük, mert a magyar jelszó mindig „lovagiasság” volt; erről Hajós is sokat tudhat beszélni” -írta Szokolyi visszaemlékezésében. És célzást tett rá, hogy „a maffia” akadályozta meg a döntőben való indulását. A kizárásáról döntő angol időmérő, Charles Perry a MAC-nál 1895 és 98 között edzősködő testvérétől, Harry Perrytől értesülhetett Szokoly veszedelmes futógyorsaságáról, és joggal félthette honfitársát, Gouldingot. (Bővebben itt lehet erről olvasni.)

Van persze ebben az egyszerre felemelő és mégis „ismerős” korabeli történetben mérhetetlen szomorúság is. Szokolyi – aki amúgy Alojz Sokoj néven jött a világra, és a szlovákok is magukénak érzik -, nem tett említést a visszaemlékezéseiben arról, hogy az olimpia évében az Országos Torna és Sportbizottság titkári feladatait látta el, és sorra járta a millenniumi rendezvényeket, hogy protokolláris ünnepi ügyeket elintézzen. Mellette edzésekre alig maradt ideje. Némiképp igazolta az olimpiai eredményt, hogy ezután kétszer is kikapott a szintén angol Godfrey Shaw-tól, győzött viszont számtalanszor hármasugrásban (Athénban e számban 4. helyezést ért el). Számos versenyen nyert aztán 100 yardon is, és lett a kor kiemelkedő futóatlétája. Még az ezredéves sportversenyek plakátjára is fölkerült a neve.

Aktív sportolói pályafutásának végeztével befejezte orvosi tanulmányait, és az ő javaslatára alapították meg 1897-ben a Magyar Atlétikai Szövetséget. Jól házasodott, Leopold von Bercthold nagyoroszi gróf leányát, Saroltát vette feleségül, bár az öreg gróf a rangon aluli frigyre rossz szemmel nézett, ezért „csak” úrilakot építtetett az ifjú párnak. Szokolyiéknak öt gyermekük született, nem voltak anyagi gondjaik. Az első világháború után Ipolyság (Sahy), ahol sokáig ténykedett, cseh megszállás alá került. Szokolyi Alajos orvos visszaszorult Bernecére.

A pompás sportember 1871-ben született Kisgaramon, Zólyom vármegyében, és 1932. szeptember 9-én halt meg Bernecén. A nevét Szokolyira magyarosító atléta volt Magyarország első „érmes” helyen végzett sportolója a modern olimpiák történetében.

A kastély viszonylag szerencsésen megúszta a háború utáni időket, noha működött itt téesziroda, erdészeti üzem, egy időben öblítőszert töltöttek dobozokba, máskor lyukkártyát gyártottak, még a szovjet hadseregnek is varrtak ruhát az asszonyok a kollektív évtizedekben. Azzal, hogy a kerület egykor gyermeküdülőt létesített Bernecén, voltaképpen hozzájárult a kastély megóvásához.

Az üdülőben sokféle generáció megfordult már az elmúlt évtizedekben. Jellemző, hogy a többség érzelmes emlékeket őriz Berencebarátiról.  A táborról, ahogy sokan emlegették. És ahogy a mostani gyerekek is emlegetni fogják, amikor majd őszülni kezdenek. Itt, ezen a ponton azonban most befejezzük ezt a sajátos tér-idő utazást. (PP, Rab László, 2017. július 12.)

A 17. alkalommal megrendezett nyári képzőművészeti táborban a következő felnőtt segítők vettek részt, munkájukért külön köszönet jár (a 60 gyerek és a szülők nevében is). 

Rákoskertiné Balog Fruzsina (játékmesteri feladatok), Bakonyi Ágnes (rajz és grafikai foglalkozások), Vértes Anikó (kerámia), Szugyi Margit (kosárfonás, szövés), Mohácsi Ibolya (gyöngyözés), Szepesiné Bercsényi Éva (textilfestés, batikolás), Sáfrán Csaba (tűzzománc és agyagozás), Mészáros Zsolt (drámapedagógiai foglalkozások), Andula Zsuzsanna (táborvezető), Baksa Brigitta ( táborvezető helyettes), Tajti Réka (polgármesteri kabinetvezető).

Kísérők: Kulcsár Mária, Csata Ilona (Gyergyószentmiklós), Major Melinda(Válaszút), Solymosi Borbála (Dabas), Tifrea Andrea Teodora (Maroshévíz), Rabya Edit (Maroshévíz),  Szepesiné Bercsényi Éva (Hubay zeneiskola, Rákospalota), Rákoskertiné Balog Fruzsina (GYIÖK, Rákospalota).