Amíg gyerekként alig vártam a nyári szünetet, legalább akkora traumát jelent mostanság már csak a vakáció ténye is. Ami évtizedekkel ezelőtt 10 hét felhőtlen kikapcsolódás volt, most 8 hétnyi logisztikát és a tervek megvalósításához szükséges anyagi háttér előteremtését jelenti.
A helyzet ráadásul igazságtalan is, hiszen szüleinknek nem jelentett problémát, hogy iskoláskorunktól magunkra hagyjanak bennünket a lakásban, ahová napközben csak egészségügyi szünetre és enni jártunk haza, egyébként lent bandáztunk. Igazságtalan azért is, mert miután elkezdtem sportolni, a telepen töltöttem a nyár felét, napi két edzéssel, mindezt ingyen, csak a közeli gyár étkezőjében elfogyasztott ebédért kellett fizetni, persze minimális összeget.
Fotó: XV Média, Nagy Botond
Ma egy felelős szülő nem meri otthon hagyni a gyerekét, és nem azért, mert fél, hogy felgyújtja a lakást. Hanem mert nem meri kiengedni az utcára, ha meg a lakásban senyvedne, óhatatlanul is a gép előtt töltené ideje jó részét, szintén felügyelet nélkül, ami legalább annyira veszélyes, mint ha odakint kószálna. Meg aztán hiába sportol a gyerek, a tábor manapság már fizetős, egyesületi kedvezménnyel is 17 ezer forint hetente.
És akkor még nem beszéltünk a többi táborról, ami ennél jóval drágább, 22-25 ezertől indul, az ott alvósok meg 40 ezernél kezdődnek, a határ pedig a csillagos ég.
Aztán ott a napközis tábor, ami olcsó is, igyekeznek is jó programokat kitalálni, de manapság főként azok a gyerekek járnak oda, akik, hm, problémásak, magatartásilag. A szülő meg küzd a lelkiismeretével, hiszen egész évben ki volt téve a Gyermek a farkastörvényeknek, muszáj vívnia a szünetben is?
Comments are closed.
