Zöldhulladékgyűjtés a köztereken

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A közterületeken keletkező zöldhulladék összegyűjtésére, kezelésére dolgozott ki új módszert a Répszolg. Gyűjtőketrecet raktak ki a Páskom parkban, de hamarosan a Palotás és a Karatna téren is lesz.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Zöldhulladékgyűjtő ketrecek kihelyezését tervezi többek között az újpalotai lakótelepen az önkormányzat városüzemeltetési cége, a Répszolg. Az első mintaketrecet már felállították a Páskom parkban, ennek mintájára a kerület több pontján is megjelennek majd az új hulladékgyűjtők – tudtuk meg Bokor István ügyvezetőtől. A közeljövőben a Palotás téren és a Karatna téren is kihelyeznek majd zöldhulladékgyűjtőket.
A gyűjtőedényeket a lakosság is használhatja, a házak előkertjeiben keletkező növényi hulladékot, illetve a balkonkertekből származó zöldhulladékot tehetik bele a ketrecekbe. A Répszolg is ezekben gyűjti majd a fűnyírásnál vagy a cserjék, fák ifjításánál keletkező nyesedéket, illetve az őszi lombhullás idején az avart. A kalodákat pedig rendszeresen üríti majd.
A cég arra kéri a lakókat, hogy a ketrecekbe kizárólag csak növényi hulladékot rakjanak, más egyéb háztartási szemetet ne – tette hozzá Forgách László, a cég részlegvezetője.
A zöldfelület-kezelés kapcsán Bokor István elmondta, hogy a költségvetés hiánya miatt jelenleg a legszükségesebb, legfontosabb feladatokat tudja csak elvégezni a Répszolg. A fák esetében a balesetveszély elhárítására, a kidőlt, megdőlt fák, leszakadt ágak eltávolítására van lehetőségük, a fák metszésére, fazonírozására egyelőre nincs keret. Kiemelte: minden esetben odafigyelnek a fészkelő madarak megóvására is.

Comments are closed.