Zavartalanul üzemel a piac

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Negyven esztendővel ezelőtt, 1974-ben építették az újpalotai vásárcsarnokot, és azóta csak kisebb beavatkozásokat végeztek a területén, így időszerű volt a piac és környezetének rekonstrukciója. A több ütemben megvalósuló beruházást a létesítményt üzemeltető Csapi-15 Kft. bonyolítja, a kivitelezést pedig a Fizóka Kft. végzi.

Újpalotai piac/Fotó: XV Média, Vargosz

Újpalotai piac/Fotó: XV Média, Vargosz

– A munkálatok július 14-én kezdődtek – tudtuk meg dr. Szaniszló Attilától, a Csapi-15 Kft. ügyvezető igazgatójától – és szeptember 30-ig tartanak.
Két és fél hónap alatt megújul a piac termelői része, ahol 19 darab 11 négyzetméteres pavilon és 48 árusítóasztal kap majd helyet. Az új termelői piacon tető védi az árusokat és a vevőket, továbbá a létesítmény tágasabb, szellősebb és átláthatóbb lesz.
Dr. Szaniszló Attila elmondta, hogy a legnagyobb gondot az eddigi ruha- és termelői piac ideiglenes elhelyezése jelentette. A piac vezetése hamar elvetette az új helyszín ötletét, azonban az évtizedek óta Újpalotán árusítóktól sem akarták elvenni az árusítóhelyüket. Végül azt a megoldást választották, hogy az ideiglenes termelői piacot a Páskomliget utcai gazdasági udvaron alakították ki, ahol a leendő új részt is modellezni tudták. Az árusítóhelyeket úgy alakították ki, ahogyan majd ezeket az új piacon is elhelyezik. A ruhaárusoknak a piac túloldalán jelöltek ki ideiglenes helyet, ahol a korábbi 12-40 négyzetméter helyett mindössze 9 négyzetméteren árusíthatnak. Néhány kereskedő barakkokban a Nyírpalota úti zöld sávra, a parkoló mellé szorult.
– A Csapi-15 Kft.-nek elsődleges szempont volt, hogy az újpalotai piac a felújítás alatt is üzemeljen – mondta dr. Szaniszló Attila, aki szerint az eladók és a vásárlók is elégedettek ezzel a megol­dással.

Comments are closed.