Vita volt, egyetértés viszont nem született pályaügyben

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Lakossági tájékoztatóra, de mint kiderült, inkább egyeztetésre invitált minden érdeklődőt az önkormányzat június 8-ára a díszterembe. A fórumon a Sződliget utca 24-30. számú önkormányzati ingatlanon létesítendő strandröplabdapályával kapcsolatban kérték ki a lakók véleményét. Az egymás mellett elbeszéléssel tarkított egyeztetést megelőzte, hogy két aláírásgyűjtés indult az ügyben. Az egyikben támogatták a pálya kialakítását, a másik aláírói csoport viszont nem kér a létesítményből. A lakók közül a pálya ellenzőiből volt több a teremben. 

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Az egyeztetés a Dózsa gimnázium igazgatónőjének, Gertner Hajnalkának a prezentációjával kezdődött, mivel az intézménynek igen nagy szüksége lenne a mindennapos testnevelési órák megtartásához az újabb létesítményre. Az iskola vezetője elmondta, hogy az általuk összegyűjtött pénzből a Sződliget utcai volt iskola területén levő, régi betonos pályán alakítanák ki a homokos strandlabdarúgó-pályát, és az ugyanott levő füves területen kapna helyet két homokos strandröplabdapálya. A létesítményeket labdafogó-hálóval veszik körbe, és olyan kvarchomokot szórnának le, ami sportolás közben nem száll.

A használatukról elmondta, hogy világítást nem kapnak a pályák, és ezeken május, június és szeptember hónapokban lenne játék iskolaidőben, valamint a délutáni sportköri foglalkozásokat tartanák ott, amiket este 6 óráig befejeznének. Hangos zenére vagy szurkolásra sem kell számítaniuk a környéken lakóknak, mivel itt nem rendeznének versenyeket, egyéb más eseményeket. Az igazgatónő a tájékoztatója végén elmondta, hogy kompromisszumkészek, és közös álláspontot szeretnének kialakítani a lakókkal a pályákkal kapcsolatban.

A prezentáció után a lakosok hozzászólásaiból kiderült, hogy többen támogatják a fiatalok sportolását, de véleményük szerint a homokkal felszórt pályák kialakítására nem egy kertvárosi, családi házas övezet a legalkalmasabb. Az is felmerült, hogy zavaros számukra a terv, mivel a nekik kiküldött meghívóban egy pálya kialakítása szerepel a volt iskola területén, a megbeszélésen viszont három pályáról esett szó. Többen aggódtak amiatt, hogy parkolási gondok lesznek a környező utcákban, ha sokan akarják használni a pályát. Szóba került az is, hogy tartanak a nyugalmukat zavaró, sporttal járó ricsajtól.

Az igazgatónő lakóknak adott válaszából kiderült, hogy kizárólag azért szeretnék felújítani a meglevő pályákat, hogy legyen hol megtartni a testnevelési órákat. Azért ezt a megoldást választották, mert a gyerekek a két óra közötti szünetben órakezdésre átérnek az iskolából a Sződliget utcai pályákhoz. Kompromisszumként felajánlotta, hogy hamarabb befejezik a délutáni foglalkozásokat. Az iskolavezető azt is indítványozta, hogy írják le közösen szabályzatban a pályahasználatot.

Mivel nem jutott közelebb a pályatámogatók és -ellenzők álláspontja, ezért Hajdu László polgármester egy újabb találkozót indítványozott az egyeztetés végén. Azt is elmondta, hogy a következő megbeszélésig átgondolják az elhangzottakat, pontosabb terveket készítenek, és szakértők véleményét is kikérik például a zajterheléssel kapcsolatban.

Comments are closed.