Vezetünk utadon

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Kedves társaságba keveredtünk a hétvégén, olyan régi ismerősökkel találkoztunk, akikről ugyan már írtunk egy jótékonysági hangverseny kapcsán, de személyesen most találkoztunk először. A kerületi civil szervezeteket bemutató sorozatunkat az ERESZ-szel kezdjük. Először Moldován Eszterrel találkoztunk.

Az ERESZ Látássérültek Egyesülete tizenhét tagot számlál, nem tegnap kezdték a közösség építését, 2015 óta munkálkodnak együtt.

– 2015-ben baráti társaságként alakultunk – mondta az újpalotai ebédlőasztal mellett Csukáné Polyák Erzsébet egyesületi elnök, és tarhonyás paprikás krumplival kínált bennünket. – Utána jó ideig egy másik szervezet keretében működtünk, mígnem egy 2017 februári klubnapon elhatároztuk, hogy önállósodunk, és saját kerületi egyesületként folytatjuk a munkát. Fő célunk, hogy sorstársainkat bevonjuk a kulturális és szabadidős programokba.

Nemrég az ERESZ-esek Márianosztrán jártak kiránduláson (Facebook-oldalukon fotók láthatók erről), a költségeket azon a jótékonysági koncerten gyűjtötték össze, amelyet tavasszal Zuglóban tartottak. Kedvelik a narrált színházi előadásokat és a tapintható kiállításokat, minden alkalmat megragadnak, hogy ezekre eljussanak.

A tagok életkora változó, van 35, és van 65 éves tagjuk is. Teljesen vakok és gyengénlátók egyaránt tevékenykednek a közösségben, a cél, hogy felkutassák a kerületi látássérülteket, és megkeressék őket.

Az egyesület minden pénteken délután kettőtől fél ötig tartja klubnapját a Nyitott Ajtó Iroda Páskomliget utca 6. szám alatt lévő helyiségében, a Vásárcsarnokkal szemben. Minden érdeklődőt és támogatót szeretettel várnak. (PP)

Elérhetőségek

A Facebook-on
Levélcím: eresz. egyesület@gmail.com
Számlaszám: 11715007-21501788

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.