Vendégvárók

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Kerthelyiségbe árnyékoló ponyva, egységes mintázatú tányér és szalvéta, rétessütés, kulturális rendezvények, sörfesztivál, kerti asztalok. Csak néhány dolog, amelyet a „Jöjjön ki Palotára!” pályázaton nyert támogatásból tudtak beszerezni a tulajdonosok azért, hogy a kerületi vendéglátóhelyüket vonzóbbá tegyék. A két éve útjára indított önkormányzati pályázattal a helyi vendéglátást kívánják fellendíteni. László Tamás polgármester a Pénzügyi és Jogi Bizottság döntése nyomán június 3-án újabb, a pályázatra érkező terveket részesített önkormányzati támogatásban.

Pályázaton nyertes vállalkozók/Fotó: XV Média, Vargosz

Pályázaton nyertes vállalkozók/Fotó: XV Média, Vargosz

A sikeres pályázók között mintegy 3 millió forintot osztottak fel. Támogatást kapott az egyik rákospalotai cukrászda, továbbá Pestújhely ismert Gergő utcai sörözője, ahol augusztus utolsó szombatján utcabált rendeznek. Szintén támogattak egy palotai éttermet, ahol a kerületi tehetségek részvételével zenés szombatestéket rendeznek majd.
A Fő út elején levő büfében – a támogatásnak köszönhetően – újításokat vezetnek be, a Hubay Jenő tér sörözője pedig száznapos programmal – darts- és csocsóversenyekkel, zenei vetélkedővel, gastrorendezvényekkel – iratkozhat fel a kerület kulturális programtárába.

Comments are closed.