Uszoda lesz Pestújhelyen

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A volt Észak-Pesti Kórház területén létesítendő uszoda volt a téma a Pestújhelyi Általános Iskolában megtartott lakossági fórumon, a helybéliek a polgármester és az önkormányzati illetékesek, többek között a főépítész álláspontját hallgathatták meg, miközben elmondták saját uszoda-elképzeléseiket. 

– Az önkormányzatnak van 900 millió forintja erre a projektre – mondta Hajdu László polgármester, és hozzátette, a kerület csak akkor vág bele a 2500 férőhelyes létesítmény felépítésébe, ha a vízilabda szövetség keretéből biztosítják az uszodaépítést levezénylő Ybl Water Polo Egyesület számára a tao-támogatások felhasználását. 

Nagyjából itt tart jelenleg az uszodaügy, az illetékesek azt szondázták, hogy a helybéliek mit szólnak hozzá. Ezzel azonban nem volt gond, noha felmerültek aggályok is, de ez természetes. Pestújhelynek szüksége van a fejlődésre, a korszerű uszoda pedig a versenysporttal és a hobbiúszók kiszolgálásával mégiscsak a nagyvárosi létforma garanciája. Mutatjuk, hogy milyen volt a fórum hangulata.

Apropó versenysport. Az Ybl Miklós Főiskolán alapított vízilabda klub (innen a rejtélyes elnevezés) a budai Hegyvidéken trenírozza utánpótlás és felnőtt csapatát, és azzal, hogy a kerület tavaly májusban az együttműködésről döntött, voltaképp el is dőlt az uszoda kérdése. Ha a rendes technikai hátteret kereső egyesület jól sáfárkodik a tao-pénzekkel, ami saját érdeke is, megépülhet az uszoda, amivel aztán ki lehet váltani a korszerűtlen Kolozsvári utca tanuszodát. Ennek működtetése jelenleg évente 60 millió forintba kerül, amit utána az új uszoda fenntartására, üzemeltetésére lehet fordítani. A számítások szerint a nagyon rosszul működtetett uszodák az országban évente durván 100 millió forintot emésztenek fel (ezt tavaly Dr. Pintér Gábor számolta ki), ennél csak jobb lehet a helyzet a sűrűn lakott 15. kerületben. (Az uszodaügyben 2016. május 31-én született képviselő-testületi döntés, az erről szóló vitát és a szavazást itt lehet újra megnézni, 1.29.40-től kezdődik a napirend tárgyalása.)

Magyarul áll a zászló, minden esély megvan arra, hogy legyen végre a kerületnek rendes uszodája. 

Milyen lesz, ha megépül? 

Lesz benne egy 33-szor 25 méteres versenymedence és egy 25-ször 21 méteres, télen sátorral fedett kültéri medence. Ezekhez társul még egy 7-szer 14 méteres tanmedence – reális, megvalósítható elgondolás, megfelelhet a kerület igényeinek. Lehet hozzá további gyerekmedencéket építeni, a wellness nem foglal nagy helyet (javaslat tanulmányozásra: Acsa község Pest megyében kicsiny uszodát létesített, a falu Kemény Dénes volt vízilabda-kapitány instrukcióit használta). Az uszodához 80 parkolót építenek, és jelentős mértékben fásítanak. 

Na most az Észak-Pesti Kórház történetét az itteni olvasóknak nemigen kell részleteznünk. A múlt század elején a Pótlék-dűlőn épített kórházegyüttes tömbjét a Vörös Hadsereg vette használatba, a sebészeti részleget 1985-ben adták át, de akkor még nem sejtették, hogy 1991-ben véget ér a dal, és az oroszok hazamennek. Itt maradtak a leroggyant, kifosztott épületek, az állam és a kerület éveken át civakodott rajtuk. Az ingatlan 2014-ben lett önkormányzati tulajdon, a hasznosítás miatt (legyen-e kínai orvoslási központ?) olyan éles viták robbantak ki, amihez talán csak a sztálingrádi csata fogható, nem részletezzük. A lényeg, hogy nemrég elkezdett működni a rendelőintézeti blokk, ami jelzi, hogy kis lépésekkel lehet csak visszafoglalni a pusztító állapotban hátrahagyott „szovjetkórház” maradványait. 

A helyszínvitában a pestújhelyi Őrjárat utca a Szántóföld utcát gyűrte le. Hogy ez mennyire bölcs döntés volt, tíz-tizenöt év múlva lehet majd jól látni, amikor a kerületi vízipólócsapat fényes sikereket arat a hazai élvonalban. Itt viszont most elengedjük a klaviatúrát, a jövőbe látás kockázatát nem vállaljuk.

Inkább várjuk, hogy szépen, nyugodtan, esetleg gyilkos politikai viták közepette, de felépüljön a pestújhelyi uszoda. (PP, Rab László, 2017. október 18. – a címkép Acsán készült, forrás: nol.hu) 

Képek a fórumról

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.