Újabb László Gyulás sikerek

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is a XV. kerületi László Gyula Általános Iskola és Gimnázium csapatai nyerték az általános és a középiskolák részére meghirdetett kerületi katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt.

A verseny résztvevői/Fotó: Kovács Mónika

A verseny résztvevői/Fotó: Kovács Mónika

Huszadik alkalommal rendezte meg a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság március 26-án a helyi általános és középiskolák részére a kerületi katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, a IV. és XV. kerületi önkormányzat, valamint az Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség támogatásával.

Idén Újpestről 8 csapat (6 általános és 2 középiskola), a XV. kerületből pedig 14 (9 általános és 5 középiskola) nevezett a 10 állomásból álló versenyre. A feladatok teljesítése után a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai közlekedésbiztonsági bemutatót és vetélkedőt rendeztek a gyerekeknek, az MH I. Honvéd Tűzszerész és Hajós Ezred képviselői technikai bemutatót tartottak, a REX Kutyaotthon Alapítvány munkatársai pedig az ebtartás alapismereteibe avatták be a diákokat

Az első helyezettek kupát, érmet, oklevelet, tortát és tárgyjutalmat; a 2. és 3. helyezettek érmet, oklevelet és tárgyjutalmat kaptak. A további helyezettek emléklapot és szintén tárgyjutalmat kaptak, melyeket Cserna Sándor és Szente László közbiztonsági referensek, valamint Béres Ferenc tűzoltóparancsnok adott át.

– A verseny remek alkalmat teremtett a tanulók számára a mentés alapjainak elsajátításához, és látják, hogy milyen sok területen fontos a biztonság – fogalmazott Herczeg Zsolt XV. kerületi katasztrófavédelmi megbízott.

Comments are closed.