Új utcanevek a kerületben

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Eddig névtelen közterületek elnevezését hagyta jóvá március 30-ai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A XV. kerületi képviselő-testület javaslatára ezentúl Bolla Árpád köz, Turay Ida köz és Újmajor utca lesz korábban névtelen utcákból.

Bolla Árpád esperes, lelkész 1980 és 1995 között a Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet lelkészeként szolgált. Az evangélikus nagytemplom melletti közterület róla történő elnevezésével méltó emléket állít a lelkész munkásságának – áll a névadás indoklásában.

Turay Ida színésznő Rákospalotán született és sokáig élt a kerületben, az ő emlékének, művészetének állít emléket a kerület azzal, hogy egy eddig névtelen rákospalotai közterület viseli a jövőben a nevét.

Az Újmajor utca elnevezése az egykori Újmajor településrészre utal. A Károlyi Sándor utcától az újpesti Dunakeszi útra vezető vasúti átjáró közötti részig terjedő terület elnevezésére a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tett javaslatot, mivel ott építette fel új Szemléletformáló Központját és lakossági hulladékudvarát.

Comments are closed.