Templom a MÁV-telepen

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A MÁV-telepen élők és Istvántelki Főműhelyben dolgozók családjaikkal évekig várták, hogy saját templomukba járhassanak. Gyűjtéseket rendeztek és jártak a hivatalos szerveknél is, míg 1934. október 14-én hozzáfoghattak az építkezéshez, és elhelyezték a Jézus Szíve Plébánia alapkövét, írj a Pesti Hírlap 1934. szeptember 1-jén.

MÁV-telepi templom/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A MÁV ingyen adta a mai Mozdonyvezető utca 2. szám alatti építési telket, emellett pénzzel is támogatta a katolikus templom létrejöttét (a teljes összeg negyedét, 42 000 pengőt adott). Az épületet Heintz Béla tervezte, Fülöp József rákospalotai építőmester volt a felelős a kivitelezésért. A templomot 1935-ben szentelték fel és már használatba is vették a hívek, de csak lassanként fejezték be az építkezést, mivel nem akartak eladósodni. Csak akkor rendeltek meg egy újabb munkát, amikor ki tudta fizetni a gyülekezet.
A templom honlapján (http://xvjszp.wplanet.hu) és a bpxv.blog.hu oldalon sok érdekesség olvasható az épületről, például az eredeti oltárképről, melyet Leszkovszky György festőművész készített egy különleges, régi technikával.
A II. világháborúban egy bomba miatt megsemmisültek a színes üvegablakok, bár legendák voltak arról, hogy valahol elásták, erre nincs bizonyíték. Sajnos nem ez volt az egyetlen tragédia, mely a templomot érte, 2016-ban egy elektromos zárlat miatt tűz ütött ki, leégett az orgona és vastag koromréteg borította a templombelsőt.
Repcsik Gyula plébániai kormányzó elmondta, hogy az elmúlt időszakban elvégezték a teljes körű felújítást és restaurálást, például az ablakokba színes üvegablakokat építettek be, melyeken a XX. századi magyar szentek, boldogok és hitvallók hiteles képei láthatók. Idei tervük pedig a templom körüli kert felújítása és itt járda építése.
A MÁV ma már csak a templom nevében jelenik meg, mivel 1982-ben jelképes áron, száz forintért adta el az egyházközségnek az épületet. Pedig régen nagyon szoros volt a kapcsolat, például 1938-ban Csordás Rezső MÁV-főtanácsos, az Istvántelki főműhelyfőnök XI. Pius pápától kapott érdemkeresztet a Jézus Szíve templom építése körül kifejtett érdemeiért – olvasható a Pesti Hírlap 1938. szeptember 18-i számában.

Comments are closed.