Telt házas dartsverseny a Kinizsiben

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Nagyon sokakat érdekelt és kedvező visszajelzéseket kapott a Kinizsi TTK hagyományteremtő szándékkal megrendezett ingyenes amatőr dartsversenye január 24-én. Nem véletlen, hogy idén még legalább 3 hasonló megmérettetést szervez az egyesület.

Dartsverseny/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dartsverseny/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A Kinizsi TTK dartsszakosztályának elnöksége ötven főben kívánta meghatározni a versenyzők számát. Ennek prózai okai voltak, egyrészt ennyien fértek el kényelmesen az egyesület épületében, másrészt ekkora létszám mellett lehetett egy nap alatt lebonyolítani a versenyt – tudtuk meg a főszervezőtől, Kovács Attilától. Az egyesület elnökségi tagja hozzátette, arra azonban egyáltalán nem számítottak, hogy a nevezési lista már körülbelül egy héttel a verseny előtt az előnevezésekkel betelik, s hogy legalább harminc versenyző, bár szeretett volna, nem indulhatott. Az egyesület elnöksége már a verseny idején jelezte, hogy a jövőben fel kell készülni a vártnál nagyobb számú érdeklődésre és a versenyrendezést eszerint kell alakítani.
– A legtöbben kerületünkből és Újpestről érkeztek, a győztes azonban – akit véletlenül szintén Kovács Attilának hívnak – a Nógrád megyei Karancskeszin él. A képzeletbeli dobogó 2. és 3. fokára két rákospalotai versenyző állhatott, Toldi Miklós és Cser Dániel. – A döntő nagyon színvonalas volt, a nyertes bármikor megállná a helyét a Magyar Darts Szövetség bajnoki versenyein is. Kovács Attilának ráadásul úgy sikerült győznie, hogy egyesület, illetve klub hiányában otthon gyakorol – mondta a főszervező.
A Kinizsi TTK következő amatőrdarts-versenyéről az ÉLETképekből, a kerületben kihelyezett plakátokról és az egyesület Facebook-oldaláról tájékozódhatnak az érdeklődők, akiknek – az első verseny tapasztalatainak ismeretében – célszerű lesz minél hamarabb nevezniük.

Comments are closed.