A társadalmi változások előmozdítói

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Hazánkban a magyarok egyharmada küszködik olyan problémával, amely szociális gondozást igényel. A szociális munkások a társadalmi változások előmozdítói, ugyanis nemcsak szakmai szolidaritást vállalnak a hátrányos helyzetűekkel, hanem küzdenek a szegénység ellen és segítik a rászorulókat. A szociális munka egyidős az emberiséggel, hiszen minden közösség gondoskodik a rászorulókról, azonban a szakterületen dolgozók munkáját csupán néhány éve ismerjük el díjakkal Magyarországon. Kerületünkben ez alkalomból november 21-én rendeztek ünnepséget. Hajdu László polgármester azoknak a szakembereknek mondott köszönetet, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat az elesettekért városrészünkben.

Díjátadó/Fotó XV Média, Nagy Botond

Díjátadó/Fotó XV Média, Nagy Botond

– Ez jó alkalom minden évben, hogy ilyenkor a közvélemény figyelme azokra irányuljon, akik embertársaik segítését választották hivatásul. Kerületünkben ekkor adjuk át az Év Szociális Munkása Díjat, e szakmai kitüntetéssel idén kilenc kollégánk büszkélkedhet. Mindemellett a nyugdíjba vonuló kollégákat jubileumi jutalomba részesítettük. Ezenkívül  a „FIÓKA” Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ vezetőjétől, dr. Révész Magdától emléklappal búcsúztunk, mivel elmegy városrészünkből – tájékoztatta a helyi médiát Gráczer Irma, a XV. Kerületi Egyesített Szociális Intézmény vezetője.

2014-ben az Év
Szociális Munkása kitüntetettei:
Horváth Józsefné, Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona
Hégely Lajos, Fejlesztő Gondozó Központ
Molnárné Csillag Mirna, „FIÓKA” Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ
Mohácsi Mária, Nagyné Kiss Ilona, Weisz Gábor, Szociális és Rehabilitációs Alapítvány
Nagy Katalin, Rapos Edit, Területi Gondozás
Tóth-Pap Erika, Újpalotai Családsegítő Szolgálat

Comments are closed.