A támadófutballra szavaztak

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Forgács Tamás, a REAC Sport Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott bennünket, hogy a XV. kerületi labdarúgócsapatnak július 7-től új edzője van. Az elnökség több jelölt közül Dzurják Józsefet választotta ki, aki a szerződéskötés napján máris munkába állt.

Mátyus János/Fotó: XV Média, Vargosz

Mátyus János/Fotó: XV Média, Vargosz

A REAC mozgalmas napokon van túl, ugyanis a klub korábbi vezetőedzője, Mátyus János az NB I-ben szereplő Lombard Pápa trénere lett. A REAC-cal a közös munkája véget ért, így a klubvezetésnek új edzőt kellett keresnie. Jelentkező bőven akadt, de az elnökség olyan szakembert keresett, aki garanciát jelenthet a csapat felemelkedésére.
Korábban mindig védőjátékosok irányították a REAC csapatát – mondta Forgács Tamás. – Csábi József, Híres Gábor, Mátyus János, Simon Tibor, Urbán Flórián egyaránt a hátvédsorban jeleskedett. Most azonban egy csatárt választottunk. Reméljük, a REAC-nál a jövőben a közönségvonzó, támadófutballra fókuszálnak majd.
Dzurják (Csöpi) József neve nem ismeretlen a szurkolók körében. A Diósgyőr és a Fradi egykori középcsatára az 1989–90-es szezonban 18 góllal magyar gólkirály volt. A zöld-fehérekkel bajnok, ezüst- és bronz­érmes volt, míg a ciprusi Omonia Nicosia színeiben bajnokságot és kupát nyert, és a szigetországban is gólkirály lett. Játszott még a német Chemnitz és a jugoszláv Spartac Subotica csapatában is. Edzőként elsősorban Bicskei Bertalan mellett dolgozott, itthon a Videotonnál, külföldön pedig a malajziai válogatottnál. Vezetőedzőként a Dunakeszivel megnyerte az NB III-as bajnokságot. A REAC-nál a csapatépítés mellett az egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy két éven belül visszajuttassa a klubot az NB II-be.

REAC-támogatás
Két évre elosztva összesen harmincmillió forintos támogatást szavazott meg a képviselő-testület a REAC Sport Kft.-nek. A támogatási kérelemmel a kft. kereste meg az önkormányzatot, nehéz anyagi helyzetére hivatkozva. A klub célul tűzte ki a „felnőtt versenyszerű labdarúgás” fejlesztését, három éven belül pedig a csapat a II. osztályba jutását. Ez az előrelépés motivációt jelenthet a REAC Sportiskola SE (SISE) utánpótláskorú játékosainak is. Mind a REAC célját, mind a SISE-vel való együttműködést támogathatónak ítélte a testület, ezért az eddigieken felül plusz pénzbeli segítséget ítélt meg a klubnak. Ez alapján idén 17 millióval, a jövőre 13 millió forinttal támogatja a REAC Sport Kft.-t a kerület.

Comments are closed.