Szülinapi cicák a konyhában

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A magyar irodalomban mindig is kiemelt szerepe volt a gyermekeknek szóló műveknek. Szerencsések vagyunk, mert számos kitűnő irodalmárunk foglalkozott az ifjúságnak szóló versekkel, mesékkel. Volt, aki saját akaratából – például Janikovszky Éva –, volt, aki kényszerből, mert mást nem jelentethetett meg, mint például Kormos István. Van, aki a családi állapota miatt kezdett ezzel a témával foglalkozni, mint például Szabó T. Anna. A kortárs költőnő első kötetei felnőtteknek szóltak, de miután gyermekei megszülettek, bővült a megverselt témák köre.

Forrás. Kovács Ildikó

Forrás. Kovács Ildikó

A Tükörcicák című könyve az igényes gyerek­irodalom egy újabb darabja. Az érdeklődő hároméves is kedvét lelheti benne (és ebben hatalmas szerepe van Maul Ági kedves és a szöveghez tökéletesen illeszkedő rajzainak), de az olvasással ismerkedő kis­iskolásnak is kitűnő lehetőség a gyakorlásra. A történet szerint egy cica testvérpár, Cila és Laci, segítenek Püspökkenyér bácsinak, hogy megünnepelhessék a cukrász ikreinek születésnapját.
„A bácsi szól: Most munkára!
Kis segítség kell nekem!
Elmondom, hogy miről van szó:
van két drága gyermekem,
ikrek, mint ti:
Ma még csak 10 évesek,
holnap lesz a szülinapjuk,
a cukrászuk én leszek!
11, az dupla egyes,
mint a két lány: egyforma.
Jó lenne, ha a tortájuk
mihamarabb megvolna!”

Az igényes rímek sokszor formabontóak, mind nyelvileg, mind vizuálisan. A fülbemászó sorok néhány olvasás után megragadnak a gyerek és a szülő fülében is. Elmondása szerint a költőnőt Gofri nevű macskája ihlette meg, de a cicapár felidézheti egy kifejezetten eleven testvérpár viselkedését is, ahol a szeretettől a veszekedésig bármi megtörténhet. A szülők egy újabb gyerekkönyvet vehetnek kezükbe, mely nem csak a gyerekeknek okoz vidám perceket.
(Szabó T. Anna: Tükörcicák)

Comments are closed.