Szolg. közl. (3) – Irány a mélyvíz!

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Tessenek felkészülni, behúzzuk a periszkópot, merülünk! És megragadjuk az alkalmat, hogy mindenkinek megmutassuk ezt a mi spéci „tengeralattjárónkat”.

Ott fönn vannak a kabinjaink, a kulcs a kattintás, úgy tetszenek bejutni. Az újságok régen rovatoknak nevezték az efféle dobozokat, erről már leszoktunk. A Rajt nevű kabin adja magát, oda azokat engedjük be, akik valamit elkezdenek. Az Ízekben enni, inni, főzni lehet. Ha valaki a Ketteske feliratú kabinba téved, általában párosokat talál. Vagy betegeket, akiknek a kórházakban ez a nevük. A Tankérem-re kattintva a tudás és a kíváncsiság kuckójába jutunk, a Képker képeket próbál ömleszteni, a Sasszem-be olyan postokat írunk, amit csak mi veszünk észre. A Nagyicset rovatban a generációk közötti kapcsolatokat pásztázzuk, nem a legszerencsésebb elnevezés (a nagyi csetel, ebből rövidítettük), nem jutott jobb az eszünkbe.

Ha az egeret (úristen, teli a hajó állatokkal?), a rovatcím fölé visszük, a mancs kiadja a három legutolsó naplóbejegyzést. Van több is, ezeket jobboldalt, a Kategóriák nevű szűk hajófolyosóról lehet elérni. Oda kell menni, tessék kattintani, elrontani sem lehet!

Jobbra fönn van egy ablakunk, a Facebook-ra lehet vele kikukucskálni. Ha a 15-ös rajtkockából nekirugaszkodó figurára kattintunk, máris kinn vagyunk a vízből. Tessék nyugodtan kipróbálni! A hajó megy tovább. A Tetszik az oldal azt jelenti, hogy tetszik az oldal. Ha nem tetszik, a Facebook-dobozt tessék egy éles ollóval kivágni a monitorból (vigyázat, ezt a részeg tengerész mondatta velünk).

A Megosztás terjesztést jelent (nem azt, hogy Oszd meg, és uralkodj!). Ha azt akarjuk, hogy a „hajó” közleményeit mások is megismerjék (a Facebookon), meg kell nyomni a megosztó gombot. Ha nem akarjuk, mert titkolni szeretnénk vagy utáljuk azt, hogy valakik mindig mindent jobban tudnak nálunk, és arra akarnak rávenni, hogy csináljunk valamit, amikor éppen sziesztázni szeretnénk, ne nyomkodjunk semmit.

Fönn a Marabu-rajz fölött egy fekete sávban futkároznak a postok. Régebben cikkeknek neveztük őket. Azelőtt szónoklatoknak. Még korábban csatakiáltásoknak. A bronzkorban nyíl- és lándzsahegyeknek. Most inkább úszkáló halacskáknak tűnnek. Kapjuk el őket! Az öt utolsó közlemény-hal úszik át előttünk éppen. Ha rájuk visszük az egérnyilat, akár az igazi halak, rémülten megállnak. A mancs segít a horgászatban. De nem ígérhetünk keszeg helyett lazacot.

Pite

Kereshetünk a jobboldalt látható címkefelhőben is. A pite címke elvezet bennünket a Rákospalotai rétesről írott szövegünkhöz. Még a télen ütöttük össze, amikor a Periszkópot szerveztük.

Pihenjünk!

A hajónk olyan, akár egy raktáráruház. Szűk ugyan rajta a hely, de mindent el lehet érni egyetlen kézmozdulattal. Ha jobbra nyúlunk, a hozzászólások között bogarászhatunk (lesz idő, amikor sokkal több lesz belőlük, legeslegalul, jobboldalt találjuk a fő moderálási elvet, senkinek nem szidjuk az anyukáját fölöslegesen). A városházi átjáró és a hírlevélre való feliratkozás alatt található hajónk büszkesége, a szép zöld kockába rajzolt felfelé nyíl, tessék bátran kipróbálni! Máris fönn vagyunk a hajó orrában, ahonnan ki szoktuk tolni a látásjavító periszkópot.

A baloldali postmustra alatt található alkalmi társalgónk, a Válogatás nevet adtuk neki. A cikkek véletlenszerűen mutatkoznak itt meg, könnyű őket elkapni, de az élet ilyen, itt is kattintani kell.

Link

Hu. Pontosabban info@perpal.hu. Ide lehet nekünk érzelmes/kedves/dühös/felháborodott/szerelmes stb. leveleket küldeni. Elolvassuk, és amikor legközelebb feljövünk a felszínre, nyomban válaszolunk. Ha közben megtorpedóznak bennünket, akkor persze némiképp módosítani kell a levelezést.

Vannak további navigációs érdekességek. A közlemények (postok, naplóbejegyzések, cikkek stb.) tele vannak linkekkel, fotókkal és videókkal. A linket vastagított betűkkel adjuk meg, tessék rájuk kattintani. Vagy a hajó eldugott szegletébe, vagy távoli helyekre vezetjük velük utasainkat.

Ha a fotókra kattintunk, azok kinagyítódnak. A fotó alatt jobbra lent az x-re kattintva lehet visszatérni a normál állapotba. A fotókat nem féltjük.

Kikékül

Elérkeztünk a legérdekesebb részhez. Mit tegyünk akkor, ha ott van a gyerek a videóban, és szeretnénk elküldeni a nagypapának vagy a barátainknak?

Nos, ezt nagyon szépen előkészítettük. A videó jobb felső sarkában van egy megosztó nyíl (de sajnos rá kell kattintani!). A videó internetcíme kikékülve jelenik meg, amit az alatta lévő gombokkal tovább lehet osztani. E-mailben úgy tudjuk elküldeni, hogy a kék linket kimásoljuk a ctrl c billentyűművelettel, és a ctrl v-paranccsal bemásoljuk a levelünkbe.

Ha a videó jobb alsó részén lévő youtube-ikont nyomjuk meg (nyomjuk meg!), eljutunk a Periszkóp Palotán csatornájába. Itt további megosztási lehetőségek várnak ránk. A videót lehet tetszikelni és utálni is, ami rendes dolog.

Ha azt akarjuk, hogy a gyereket, aki a bicikliversenyen indult, mások is lássák, meg kell mindezt tanulni. Annyira azért nem nehéz, mint megoldani a kisiskolások matekháziját.

Többet most nem merünk mondani. Lent vagyunk a mélyben, a periszkóp be van húzva, bámuljuk a csodaszép mélykék vizet, jókora halak úsznak el mellettünk, halkan duruzsol a gépház. (PP)

(A nyitókép illusztráció, Vágány Zoltán képe, a fotográfus itt érhető el.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.