Szociálisan érzékeny elismerések

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az Országgyűlés 2016. decemberi döntésével november 12-ét, a Szociális Munka Napját munkaszüneti nappá nyilvánította. Kerületünkben idén ez alkalomból a COVID-19 vírus miatt rendhagyóan köszöntötték a szociális területen dolgozókat.

[fvplayer id=”29″]

– Csak szűk körben tudunk ünnepelni – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester, aki Tóth Veronika szociális ügyekért felelős alpolgármesterrel és Reiszné Naszádi Magdolna osztályvezetővel november 11-én az Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ Zsókavár utcai irodájában személyesen adta át a három legrangosabb kerületi díjat az érintetteknek. – Ma sokaknak kellene itt lennie, hogy nagy plénum előtt vehessék át a megérdemelt hűségjutalmukat, jubileumi elismeréseiket. Közös ünneplésre a járványügyi helyzet miatt nincs lehetőségünk, így ezúton szeretném megköszönni a szociális területen dolgozók munkáját, akikre legalább akkora teher hárul idén, mint az egészségügyi dolgozókra. Ők azok akik keményen állták, és reméljük, hogy állni is fogják a sarat. Ehhez az önkormányzatunk minden segítséget megad és az helyhatóságokat sújtó megszorítások ellenére is. Bízunk benne, hogy 2021-ben sem az ellátás színvonala, sem pedig a szociális dolgozók elismerése nem fog majd csökkenni – jegyezte meg a polgármester.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Ezt követően a kerület vezetői három díjat adtak át. Az Év Szociális Munkása elismerést Katonáné Jordáki Ildikó, az Egyesített Szociális Intézmények Területi Gondozási Egységvezetője kapta. Az Év Szakmai Tevékenységet Segítő Alkalmazottja elismerést Berkesi Ildikó, az Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ szociális asszisztense és gazdasági ügyintézője vehette át, míg Jágerné Varga Viktória (képünkön), a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány szakgondozója és önkéntes koordinátora az Év Családgondozója elismerést érdemelte ki.

Comments are closed.