„SZERETNÉM, HA A NŐK HINNÉNEK MAGUKBAN!”

Szily Nóra: inspirációt szeretnénk adni az élet pozitívabb személetéhez

„Fontosnak tartom, hogy bemutassunk olyan életutakat, amelyek nincsenek leágazóban attól, hogy az idő telik, és már a B oldal forog” – mondta lapunknak Szily Nóra a Csokonaiban indított Életképek beszélgetéssorozatáról. A műsorvezető-pszichológussal nőiségről, sztereotípiákról és a továbblépésről beszélgettünk.

A beszélgetéssorozat középpontjában karizmatikus nők állnak. 2025-ben fel kell tenni a kérdést: a nők is lehetnek sikeresek?

Ez különösen a korunk előre haladtával fontos. Szerintem még mindig nem díjazzuk eléggé a bölcsességüket, érettségüket, tapasztaltságukat és az ambíciót, pedig ezek nem feltétlenül kopnak. Emiatt is tartom fontosnak, hogy bemutassunk olyan életutakat, amelyek nincsenek leágazóban attól, hogy az idő telik, és már a B oldal forog. Szeretném, ha a nők hinnének magukban, még egy ilyen felületes fiatalságkultusz idején is, ami az információtengerből ránk áramlik. Inspirációs előadásokat is tartok, ahova főleg nők szoktak eljönni. Ilyenkor mindig érzem, hogy muszáj lenne táplálni a hitüket, főleg, hogy mindeközben sokféle szerep között kell ugrálniuk.

Az élet folyamatos alakulás, és bármelyik életszakasz lehet az eddigi legizgalmasabb – írják a sorozathoz kapcsolódóan. Akkor miért érezni mégis az ellenkezőjét?   

Ha a socialmedia-felületeket vagy a televíziót nézzük, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nem a realitást mutatják. Bár az életben egyre többen vannak az ötvenesek, mégis alig láthatóak. Pont Gryllus Dorka mesélte, hogy míg a színészetben 20 és 30 között fele-fele arányban vannak a férfi és női főszereplők, a kor előrehaladtával már azt látni, hogy a 60 éves Tom Cruise mellett huszonéves csaj szerepel, a nők pedig a gonosz anyós vagy egyéb intrikus szerepekbe csúsznak át. Nyilván van ilyen is, de szerintem minden korosztályban többfélék vagyunk. Ugyanúgy léteznek huszonéves gonosz karakterek is, nem csak naivák.

Miért gyakorolnak ekkora hatást a sztereotípiák? Pont egy olyan korban, ami elvileg az eddigi legliberálisabb.

Az ember nyilván a szépet szereti látni. A filterek és a kütyük a kezünkben tényleg nem a valós képet mutatják, és ezek az ingerek még akkor is a bőrünk alá másznak, ha az ember tudja, hogy kiragadott, ragyogtatott pillanatokat osztanak meg a közszereplők és az influencerek. Azt gondoljuk, miért nem tudok ilyen lenni, miért nem vagyok sikeres, miért van rajtam ránc, több felesleges kiló, amikor bezzeg ő ilyen meg olyan. A szépség és a „maradjunk fiatalok” dübörgő iparágak. Így viszont nagyon nehéz egészséges önértékeléssel a tükör előtt állni, és elhinni, hogy nem kell kempingsátort a fejünkre húznunk.

Hogyan jöjjünk ki a kempingsátorból?

Én például igyekszem olyan tartalmakat is megosztani a közösségi oldalaimon, amik ezzel szembemennek. Nagyon örültem például, amikor egy hölgy megírta kommentben, hogy a férje hálás nekem, mert végre újra felvett piros blúzt. Mintha a színek is korhoz kötöttek lennének. Van piros és ezüst bakancsom, amiket nyilván hangulattól függően is hordok, de ebben a tekintetben sem kell kvázi „megőszülni”.

Ez csak és kizárólag női probléma? A férfiak más szempontból ugyanúgy megküzdenek a sztereotípiákkal és az elvárásokkal.

Ha megnézzük a televízió képernyőjén a férfi-női korosztály arányát, akkor 50 pluszos nőt talán egyet-kettőt láthatunk. Aki a múlt században volt gyerek, még láthatta Kudlik Júliát, Endrei Juditot, akik együtt mentek előre a korlétrán a nézőkkel. Endrei Judit egy hetvenes nő számára ma is viszonyítási pont lehetne, míg egy huszonöt éves, tökéletes lány nem lehet referenciaszemély. A férfiaknak ebből a szempontból igenis könnyebb, hiszen Stohl Andrást vagy Szellő Istvánt látják maguk előtt. Az őszes halánték egy férfinál sármos és szexi lehet, míg egy nőnél már kevésbé. Hangsúlyozom: ez azért változni látszik, az utánam jövőkön – Ábel Anitán vagy épp D. Tóth Krisztán – látom, hogy ők már másképp működnek. A nőkkel találkozva mégis azt tapasztalom, hogy sokszor hajlamosak legyinteni a nőiességükre vagy az álmaikra.

Sok esetben mégis vágyunk a klasszikus nemi szerepekre, amelyek máskor meg is béklyózhatnak: például egy férfinak mindig erősnek kell maradnia, a nőnek pedig a családdal, sőt minden mással kell foglalkoznia a saját álmai helyett.

Nyilván ennek is megvannak a korszakai. Például amikor kisgyerekeink vannak vannak, akkor a nőnek mindent üzemeltetnie kell. Ám amikor a gyerekek már idősebbek és önállóbbak lesznek, lehet hogy zavarba jön, most mégis mit kezdhet magával. Persze azzal sincs semmi baj, ha valaki klasszikus háziasszony, és anya- vagy nagymamaszerepben érzi jól magát. Viszont sokakban titkolt vágyak élnek, és akár új hobbikba szeretnének belekezdeni. Ott van Singer Magdolna újságíró, mentálhigiénés szakember, aki hetvenpluszosan zumbázni jár, vagy Vámos Miklós író, aki pár évvel ezelőtt még tangózni kezdett. Mindig vannak újabb ízek és felfedeznivalók, és jó látni, ha valaki ezeket tovább keresi.

Akkor nem inkább hozzáállás vagy régebbi traumák kérdése, ahogyan az egyes életszakaszokhoz állunk?

A nőknél azért egyértelműen látszanak a hormonális változások: a kamaszkorban a menstruáció egy robbanás, aztán a terhesség, ami elképesztő hatással van a testre és lélekre is, majd egyszer csak eljön a menopauza, ami a termékenység vége, és nagyon sok tünetet hozhat egy nő életébe. Nem mindenki éli át súlyosan, de valakik nagyon megszenvedik. Minden korszakon túl kell jutni agyban is – ami nehéz –, és felmérni, hogy mi az a tudás, amit megszereztünk, vagy hogy 30 év lelki karcolásai milyen érettséget és tapasztalatot adnak, amivel hasznára tudunk lenni a világnak. Mindig kellenek új tervek, amelyek segítenek felvértezni magunkat. A továbbiakhoz pedig hosszas önvizsgálat és gondolkodás szükséges, ami férfiaknál és nőknél egyaránt fontos. Alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez, és meg kell találni magunkban azokat a tehetségeket, amikre építhetünk.

Szóval, hogy elsősorban Szily Nóra vagy Gipsz Jakab vagyunk, nem pedig mindörökre szóló szakmák vagy karrierek művelői.

Sosem szabad címkézni. Jó, ha az ember tudja, hogy mit tud, miben tehetséges, mire vágyik – és találjon teret magának, hogy ezt megélhesse és hasznosíthassa.

És ha évtizedeken át másvalamiben működött? Így nem biztos, hogy könnyű meglátni az utat.

Amikor negyvenes éveimben azon gondolkodtam, hogyan hangoljam át a műsorvezetői karrieremet, végignéztem, mi az a tudás, ami megvan. Van pszichológus diplomám, de múlt századi, amit 21. századi tudással kellett felvértezni ahhoz, hogy a mondataim érvényesek lehessenek. Megnéztem, hogy hol tartok, és hol az a világ, ahol ezt megmutathatom. Megvizsgáltam, miben kell tovább képezni magam.

Sokaknak azért ez az ugrás félelmetes.

Attól félünk, amit nem ismerünk. De a félelem kérdésekkel lefordítható és szétszálazható. Mitől félek egy karrierváltás során? Attól, hogy egzisztenciálisan egy darabig gondjaim lesznek? Vagy hogy nem fogok tudni megfelelni? Ha mindkettőtől félsz, akkor is megnézed, hogy mit tehetsz azért, hogy ezek ne igazolódjanak be.

Mégis érezhetjük úgy, hogy ehhez is kevesek vagyunk.

Itt jön az önbizalomhiány, amiben a megúszás hajlama is benne van. Sokkal könnyebb kifelé mutogatni, hogy nekem miért nem megy. Szerintem a „vansággal” nincs értelme vitatkozni; lehet azt hajtogatni, hogy régen jobb volt, de ennek semmi értelme, hiszen a „mostban” kell megteremtenem azt, amitől jobban érzem magam a saját életemben. Ehhez muszáj aktívnak lenni és cselekedni. Anélkül nincs boldogság. Ha itt ülök és várok, hogy legyen valami, akkor vagy összejön, vagy nem. De ha megmozdulok az álmaimért és a vágyaimért, nagyobb az esély a sikerre. Akkor sem garantált, de jóval esélyesebb, és lehet A és B opciókat is kipróbálni.

Az Életképek sorozat vendégei ebben mutatnak példát?

Szvetelszky Zsuzsa pletykakutató az online világ életünkre gyakorolt hatásairól beszélt, de ott van Szulák Andrea, aki a saját életében ugyanúgy végigjárta a hepehupákat. Hallgatni őt, és együtt gondolkodni is jó vele. Pásztor Erzsi pedig maga a csoda és napsütés. Bárhány éves, elképesztő a lénye, a humora és az öniróniája. Mosolyt szeretnénk csalni az emberek arcára, és energiával megtölteni őket. Nyilván minden néző mást fog hazavinni, de abban bízom, hogy aki eljön, talál magának valamit, amiben magára ismer, elgondolkodik rajta, vagy akár segíti, hogy továbblendüljön egy problémán. Inspirációt szeretnénk adni az élet pozitívabb személetéhez.