Sikerkovácsok

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A február eleji lisszaboni korosztályos karate Európa-bajnokságon a magyar sportolók kimagaslóan szerepeltek. A 11 éremből a kerületi karatésok is kivették a részüket.

A juniorok között szőnyegre lépő Hárspataki Gábor (Dynamic Karate SE) világbajnoki bronzérmesként utazott a portugál fővárosba, ahol az ellenfelei nagy részét imponáló fölénnyel verte. Sajnos, a döntőbe jutásért eltaktikázta a mérkőzését német riválisa ellen, így ismét a bronzéremért küzdhetett, amelyet görög ellenfele legyőzésével magabiztosan nyert meg.

Hárspataki Gábor

Hárspataki Gábor

–         A Dynamicba 2012 novemberében igazoltam, és az elmúlt egy év eredményei igazolták a döntésemet. A lisszaboni teljesítményemmel elégedett vagyok, de tudom, min kell majd javítani ahhoz, hogy a dobogón feljebb léphessek.

A kadet korú Czagány Dórának (Dynamic) már majdnem sikerült a dobogó legtetejére lépnie. A fiatal versenyző négy győzelemmel jutott a döntőbe, ahol nagy csatában 3-1-es vereséget szenvedett francia riválisától.

Czagány Dóra

Czagány Dóra

–         Örülök az éremnek, mert ez volt az első világversenyen szerzett medálom. Ám bosszantó, hogy attól a franciától szenvedtem vereséget, akit az őszi spanyolországi világbajnokságon az első fordulóban megvertem. Remélem, a következő döntőben már én leszek a jobb.

A Fortuna Kushido KSE-ben versenyző 16 éves Ardai Bálint egy éve a törökországi Eb-n a kadetek között volt bronzérmes. Idén azonban már a juniorok között kellett bizonyítania, és taktikus, jó versenyzéssel sikerült is újabb bronzérmet szereznie.

Ardai Bálint

Ardai Bálint

–         A bronzmeccs nagyon izgalmas volt, a győztes találatot az utolsó másodpercekben sikerült bevinnem. Végig hittem benne, hogy nyerni fogok.

Karatéban idén nem rendeznek korosztályos világbajnokságot, ezért a sportolóink már a jövő évi világversenyekre koncentrálnak. 2017-ben pedig a budapesti Európa-bajnokságon mindhárman szőnyegre szeretnének lépni.

Comments are closed.