Rendőrök, polgárőrök segítik a közlekedést

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (ORFK-OBB) főtitkára.

Kiss Csaba elmondta: folytatódik az iskola rendőre program, amelyben 2900 oktatási intézményben mintegy 2200 rendőr vesz részt. Ennek célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők felderítése, megszüntetése. Idén 1560 iskola tanévnyitóján képviselteti magát a rendőrség.
Az alezredes arról is beszámolt, hogy minden évben felhívják az autósok figyelmét arra, hogy „becsöngetnek”, az iskolák környékén megnő a forgalom. Hozzátette: hetekkel ezelőtt felkeresték a közlekedési szempontból veszélyesebb helyen lévő iskolákat. Az intézményvezetővel és az önkormányzat képviselőjével forgalomtechnikai bejárást végeztek, és elrendelték a szükséges intézkedéseket például akkor, ha egy közlekedési táblát nem lehetett jól látni a faágaktól.
Szeptemberben a gépjármű forgalmat is figyelik, különös tekintettel a biztonsági öv, valamint a biztonsági gyermekülés használatára – jelezte.

Az ORFK-OBB ötezer iskolarendőr-plakáttal támogatja a programot, az elsősöknek százezer tájékoztató füzetet osztanak szét és ötezer pedagógus naplót is kiosztanak. Emellett a fővárosban százhúsz helyszínen kivilágított plakátokon hívják fel a közlekedők figyelmét az iskolakezdésre.
Kiss Csaba arról is beszélt, hogy évente mintegy ezerötszáz 14 évesnél fiatalabb gyerek sérül meg és nyolc-tíz hal meg közlekedési balesetben. A legtöbb ilyen baleset nyáron történik, de nem sokkal kevesebb a szeptember-októberi balesetek száma sem.
Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője arról beszélt, hogy az általános iskolákban folytatódik az úgynevezett DADA (dohányzás, alkohol, drog, AIDS) program, a középiskolákban pedig az Ellen-Szer program.
A rendőrség működteti az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók hálózatát is, amelyben a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalokkal foglalkoznak, elsősorban az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre fókuszálnak.

Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke elmondta: újdonság a polgárőrség Fogadj örökbe egy zebrát! kezdeményezése. Az önkormányzatokkal közösen kijelölik a fokozottan figyelemmel kísérendő gyalogátkelőhelyeket, és ha kell, nemcsak a tanév elején, hanem akár egész évben segítik ott a közlekedőket. Az 55 ezer tagú polgárőrség tagjai a rendőrséggel együttműködve, de önállóan is jelen lesznek az iskolák környékén, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedési feladatokban működnek közre – ismertette.

Comments are closed.