Óvodai ellátás

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A nemzeti köznevelésről szóló törvény kimondja, hogy 2015. szeptember 1-jétől a gyermekek hároméves kortól kötelesek lesznek legalább napi négy órát részt venni az óvodai nevelésben.

Ebédeltetés/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ebédeltetés/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A kerületi polgármesteri hivatal köznevelésért felelős osztálya már 2011-től külön mérte a háromévesen az óvodai nevelésbe kerülő gyermekek arányát. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy az óvodások 80-85 százaléka már háromévesen a rendszerbe kerül, így kerületünkben nem okoz különösebb gondot a törvényi kötelezettség, minden gyermek ellátását biztosítani lehet – tudtuk meg Herczeg Istvántól, a Köznevelési, Közművelődési és Sport Osztály vezetőjétől.
Ugyanakkor az egyes kerületrészek között jelentős különbségek tapasztalhatók az óvodai férőhelyek tekintetében. A kertvárosi területeken stagnált a születésszám, az újpalotai lakótelepen jelentős mértékben csökkent. Ennek következtében Újpalotán viszonylag magas az üres férőhelyek száma, a régipalotai területen viszont nagy a zsúfoltság. A törvényben rögzített körzeti felvételi kötelezettség miatt a gyermekeket az óvodavezetők nem irányíthatják át egy kevésbé kihasznált óvodába, ráadásul komoly terhet jelent a családoknak a gyerekeket az északi, kertvárosi részről a kerület átellenes, déli fekvésű óvodáiba vinni. Ha az önkormányzat nem intézkedik az óvodai intézményrendszer szerkezetének megfelelő módosításáról, a fenti probléma néhány éven belül kezelhetetlenné válhat – áll az önkormányzat köznevelési koncepciójában.
Az osztályvezető egyelőre nem tudott mit mondani az ingyenes óvodai étkeztetés kiterjesztéséről. Lázár János február elején jelentette be, hogy ősztől ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk. A miniszter hozzátette: igazságtalan lenne, ha a leggazdagabb családoknak sem kellene fizetniük az étkezésért, keresik, miként lehetne ezt megoldani. A politikus úgy fogalmazott: a tervek szerint a gyerekek 90 százaléka ingyenes étkezést kap. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézkedés miatti többletköltség nem hárítható az eleve pénzszűkében lévő önkormányzatokra.

Comments are closed.