Régi újságokat lapozgatni mindig jó szórakozás, mintha egy időkapun lépnénk keresztül. A Nők Lapja 1982/18. számában érdekes cikkre bukkantunk, amiben az újpesti Dr. Tóth Istvánnét ismerhettük meg, aki a 12-es villamost vezette, akkor már mintegy három évtizede.
Az újpesti kertvárosban lakó család élete sok szempontból tipikus volt a ’70-es, ’80-as években. A családanya 17 évesen, 1953-ban kezdett dolgozni a Budapesti Közlekedési Vállalatnál kalauzként, majd átképezték villamosvezetőnek.
A 12-es villamos akkor még Élmunkás téri és rákospalotai végállomása között már annyit vezetett balesetmentesen, hogy az összeadott kilométer elég lett volna arra, hogy ötször megkerülje a Földet az egyenlítő körül. A férje gyermekkori álmát, hogy állatorvos legyen, rengeteg lemondás árán valósították meg.
Forrás: Nők Lapja
Tóthné lánya születésekor még nem volt gyes, így hamar visszament dolgozni, de kisfiával is csak hét hónapot maradt otthon, hiába jött a baba korábban, egy végigdolgozott terhesség után. A nehézségek dacára optimizmus sugárzik a nyilatkozókról. A férj valóban állatorvos lett, együtt maradt a családjával, és szorgalmuknak köszönhetően elérték az akkori életszínvonal tetejét: saját házuk, nyaralójuk, autójuk volt, és a megtakarításaikból sátorral járták a környező országokat.
A cikkben nemcsak a család története érdekes, hanem a narratíva, mely visszahozza a ’80-as éveket. Például az elegáns pongyolában nyilatkozó asszonynak nem derül ki a keresztneve, és menőnek számított a vacsorára feltálalt grillcsirke és kóla a cikk írója szerint.
Az olvasáskor sokakban nosztalgiát ébreszthet, hogy ötvenévesen korkedvezményes nyugdíjba lehetett menni, de a cikkben megjelenik az akkori világ árnyoldala is. A villamosvezető csak pártbizottsági segítséggel tudott „anyás műszakban” dolgozni, mikor pici volt a gyereke, vagy mert tüdőgyulladása lett és táppénzre került, nem kapott fizetésemelést.
Mintegy 40 esztendő telt el a cikk megjelenése óta, sok minden megváltozott, de a 12-es villamos egyik végállomása továbbra is Rákospalotán van.
Comments are closed.
