Nyaklánckitépőt fogtak a palotai rendőrök – további sértetteket keresnek

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A rendőrök több lopott ékszert lefoglaltak a tolvajnál, tulajdonosaik jelentkezését várják.

Egy nő tett bejelentést szeptember 27-én, hogy a Rákos úton egy buszmegálló felé sétált, amikor odalépett hozzá egy férfi, aki beszélgetni kezdett vele, majd egy váratlan pillanatban letépte a nyakláncát.

A XV. kerületi rendőrök kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt, a 40 éves B. Károlyt, akit szeptember 30-án elfogtak, majd lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki – írja a police.hu.

A férfi a kihallgatása során beismerte, hogy Budapest-szerte több alkalommal is elkövetett hasonló bűncselekményeket.

A rendőrök a lefoglalt kamerafelvételek alapján egy II. kerületi nyaklánckitépéssel összefüggésben is B. Károlyt azonosították a bűncselekmény elkövetőjeként; a nyomozás adatai szerint a férfi szeptember 10-én a Vadaskerti utcában tépte ki egy nő nyakából a nyakláncát.

A nyomozók B. Károlyt őrizetbe vették, letartóztatást a bíróság október 2-án elrendelte.

Az eljárás során a kerületi nyomozók egy XV. kerületi bevásárlóközpont egyik zálogházában több ékszert foglaltak le a bűncselekményekkel összefüggésben, jelenleg az ékszerek tulajdonosait keresik.

Forrás: police.hu

 

Comments are closed.