Muzeális évek elé nézünk

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Májustól Ozsváth Gábor Dániel dr. személyében új igazgatója lesz a Rákospalotai Múzeumnak. A szakembert Szegedről jövet sikerült utolérnünk.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Szegediként hogy került képbe egy pestújhelyi intézménynél?
– Meg fog lepődni, de abszolút szabályosan, pályázat útján. Olvastam, hogy igazgatót keresnek, én meg jelentkeztem rá. Az, hogy szegedi vagyok, a mai világban már nem akadály. Nem én vagyok az egyetlen, aki lakóhelyétől távol vállal munkát.
– Ismeri a kerületet?
– Kultúrantropológusként, néprajzkutatóként, műemlékvédelmi szakmérnökként természetes adottságom a földrajzi és társadalmi térben való gyors tájékozódás. Beleástam magamat a kerület múltjába és jelenébe, ám az igazi tanulási időszak még csak ezután következik majd.
– Ad lehetőséget a tanítványainak is?
– A Károli Gáspár Református Egyetemen művészettörténetet, néprajzot és hon­ismeretet tanítok, így nagy lehetőséget látok abban, hogy a kerületi múzeum a hallgatóimnak is gyakorlati terepe legyen. Most ráadásul egy olyan csapatom van, amit lehet is mozgatni.
– Komoly tapasztalatokkal rendelkezik a múzeumi munka terén. Milyen tervekkel pályázott a mi múzeumunk vezetésére?
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy minél jobban kiaknázzuk a múzeum adottságaiban és a kerület közösségeiben rejlő lehetőségeket. Minél több nívós programot szeretnénk idehozni, és azt elérni, hogy a múzeumlátogatás rövid időn belül a szabad­idő minőségi eltöltésének általánosan ismert és keresett terepe legyen a kerület és a térség családjai számára.
– Végezetül azt árulja el, hogy mi vonzotta önt a kerületünkbe?
– Nem a főváros szülöttjeként nehezen viselem a Budapest léptékű nagyvárosok személytelenségét, zsúfoltságát. Ugyanakkor a XV. kerületben rögtön azt éreztem, hogy emberléptű hely, ahol még tetten érhető a lokálpatriotizmus, és ahol még ráköszönnek egymásra az emberek. Egy ilyen környezetben érdemes lesz alkotni.

Comments are closed.