Charlie: ha tudtam volna, hogy mára idáig jut a világ, el sem kezdtem volna a zenélést!
Az idei Újpalota Napjára nem kisebb személyiség érkezett – és aratott kirobbanó sikert –, mint a Liszt Ferenc-díjas zenész, a jazz, a blues, a soul és a funk jellegzetes hangú előadóművésze, Horváth Charlie. „Szeretem, amit csinálok, és boldog vagyok, hogy csinálhatom – hazánk ikonikus muzsikusa színpadra lépés előtt nyilatkozott a TIZEN5-nek. –Amikor 41 éve elkezdtünk dolgozni a zenekarral, nem slágereket akartunk csinálni, de a dolog kifutotta magát. Erre születtem, erre születtünk!” Elmondta azt is, mindig egyet szeretett volna: hogy boldoggá tegye az embereket.
„Sokan nem tudják, de én idén 61 éve muzsikálok. És 37 lemez után nagyon szerencsés vagyok, mert a közönség kristálytisztán énekli a dalokat” – mondta a TIZEN5 médiának Horváth Charlie. Igen, az idei Újpalota Napjára nem kisebb személyiség érkezett, mint a Liszt Ferenc-díjas énekes, a jazz, blues, soul és funk jellegzetes hangú előadóművésze. Nem mellesleg kiváló trombitás. Kérdés persze, hogy ennyi évtized, koncert és egy ország által együtt énekelt slágerek után milyen titulust ír magára az ember Sőt! Számít-e ez még egyáltalán bármit is? Charlie erre is frappáns választ ad: „Muzsikus vagyok. Nem énekes, hanem muzsikus. És nem vagyok egydalos multimilliárdos előadó sem, aki egy darab slágerből vesz magának egy szigetet, ahogy a külföldiek. Mindig egyet szerettem volna: hogy boldoggá tegyem az embereket.”
Mi tagadás, ez Charlie-nak majd’ hat évtizede töretlenül sikerül. Olyan zenész, akitől korosztályoktól függetlenül mindenki ismer legalább néhány dalt: „Jég dupla whiskyvel”, „Az légy, aki vagy”, „Nézz az ég felé!” vagy „Könnyű álmot hozzon az éj”. Feltételezésünket tovább erősíti, hogy Charlie június 14-én tartott újpalotai koncertjén nem csupán a kordonoktól az aszfaltos focipályáig telt meg a Nemzedékek parkja, de valóban generációk énekeltek együtt. A koncerten egészen kicsi gyerekekkel és 90 éves párral is találkoztunk. Tegyük hozzá: e sorok írója is a 90-es években született.
Létezhet-e erre recept? Tudatos törekvéssel jut idáig egy zenész? „Hát… ma már olyan műsort hozok, amit mindenki ismer. Különösen szabadtérre, ahol imádok fellépni nyaranta, pláne ilyen szép időben, mint amilyen Újpalotán volt. De igen, mondjuk beszélhetnék slágerekről, csak a sláger egyébként borzasztó szó…” – szögezi le Charlie, akiről közismert, nincs túl jó véleménnyel a korabeli populáris zenéről. Korábbi interjúiban sem titkolta el, hogy szerinte „ma már nincsenek igazán jó dalok”. Hogy egész pontosan idézzük őt: „Azt sajnálom, hogy a fiataloknak nincs meg az a lehetőség, ami nekünk megvolt, mert azt rengeteg színpadi fellépés hozza meg, hogy stabilan állj a színpadon, hogy higgyél magadban. Ez a rengeteg stílus, ami most van, katasztrófa. Ráaggatják, hogy ilyen stílus meg olyan stílus. A gyerekek meg alkalmazkodnak ehhez az új világhoz, ami kutyaszar.” Charlie a TIZEN5-nek még ennél is pesszimistábban fogalmazott: „Ha tudtam volna, hogy mára idáig jut a világ, el sem kezdtem volna a zenélést!”
De mit értünk egész pontosan ez alatt? Mit jelentenek a mai világ és a jó zene kifejezések? „Ami lejön. A süketnek is le tud jönni valami. Vagy a szövegből, vagy valami életérzés. Ezt közvetíteni kell. Két-három embernek el kell vinnie a balhét, legyen az szólista, akár gitáros vagy zongorista. Különben hiába játszol frenetikusan jó zenét. Az arányokat ki kell találni” – fejtegette Charlie még 2024-ben. Újpalotai beszélgetésünkben viszont magára nézve is konkretizálta gondolatait, és kiemelte az igényesség fontosságát. „Amikor 41 éve elkezdtünk dolgozni ezzel a zenekarral, nem slágereket akartunk csinálni, de a dolog kifutotta magát, igényes közönségünk van. A zenészkollégáim pedig komoly iskolákban, akadémián tanítanak. A mi műsoruk más. Nem olyan, mint mondjuk egy Azahriah, ahol a zene egy akkordból áll, és azt sem értjük, hogy mit mond” – tette hozzá.
Mi tagadás, hosszú pályához és igényes muzsikához társak kellenek. Charlie ebből a szempontból interjúnkban is különböző korszakokról beszélt. Még 1968-ban alakult az Olympia nevű underground zenekar, az első olyan magyar rockformáció, amely fúvós hangszereket használt, s mindjárt eljutott külföldre is. Az elmúlt hat évtizedben pedig sorra jöttek a többiek is: Generál, Pannónia Express, Tátrai Band és 2014-től a Charlie’s Angels. Charlie szerint a változásokat egyszerűen „az élet hozza”: megélhetési gondok, külföldre távozás és az, hogy senki nem él örökké.
A TIZEN5 médiának elárulta: tervei ugyan maradtak, de ma már különösen fontosak az egyszerűbb támpontok is. Persze most is előfordul, hogy a Művészetek Palotájában vagy más ülős koncerteken kísérleteznek a zenekarával. „Az is igaz, hogy továbbra is nagyon szeretek angolul énekelni, és igen, sok mindent szeretnék még csinálni, de már nincs rá időm. Lehet, hogy egy-két évet élek még, vagy hármat. Szórakoztatni szeretném a közönséget, és háromórás koncertet például már nem csinálok, maximum másfelet. Szeretem, amit csinálok és boldog vagyok, hogy csinálhatom. Erre születtem, erre születtünk!”
Az idén 78. évébe lépő Charlie egyébként tavaly életrajzi könyvvel jelentkezett. A kötet 77 sztoriban mesél el 77 évnyi életet. „Vad sztorikról van szó”, bár mint nyilatkozta, ezek közül nem minden fért bele. „Attól félek, valaki biztosan kimaradt belőle, és ha elkezdi keresni magát benne, és nem találja, akkor sértődés lesz.” 78 év a rockzenében nem kispálya – gondolnánk –, hiszen a turnézás gyors és lángoló életstílussal jár. Hogy is szól a legendás Charlie-nóta refrénje? „Én akkor se hívlak, ha darabokra hullok szét. Régóta megvan a gyógyszer, ha valami ég… Jég dupla whiskyvel, két dózis egy helyen, egy a társaság miatt, igen, egy, hogy jó napom legyen.” Ezzel a szemben az igazság az, hogy Charlie már 10 éve alig iszik. Dacára annak, hogy az ikonikus „Jég dupla whiskyvel” dal hatásaként rengeteg üveggel küldtek neki rajongói az italból, ma már csak ritkán fordul elő, hogy baráti társasággal poharazni gyűlnek össze. Egy szeánsz viszont továbbra is létezik a koncerteken, ami persze az Újpalotai nagykoncerten sem maradt el. Mielőtt megszólalt a „Jég dupla whiskyvel”, egy kortyot töltenek Charlie poharába, ezzel köszönti a közönséget a közös éneklés előtt. Igen, kétségkívül, egy korty mindig kellhet „a rossz időkre”. Újpalota Napján nagyon úgy tűnt: jöhetnek jobb vagy rosszabb idők, Charlie dalaira szintén sokáig szüksége lesz a közönségnek.
Comments are closed.
