Kortalan Kapcsolódások – sorozat gyerekeknek és időseknek
Tanulmányok igazolják, hogy az idősek, akik rendszeresen kapcsolódnak kisgyerekekkel, többet mosolyognak, szívesebben beszélgetnek és nyitottabbak az új emberekkel való ismerkedésre. Ugyanez a kapcsolódás a gyerekeknek pedig abban segít, hogy fogékonyabbak, megértőbbek legyenek az idősebbekkel.
A Kozák téri Közösségi Ház szakembereinek, Barta Ildikónak és Farkas Rékának a fejéből pattant ki a formabontó ötlet, a Kortalan Kapcsolódások, amely olyan programsorozat, ahol az idősek, a szülők és a gyerekek is jól érezhetik magukat. Ám a korosztályokat összehozó délutánok valójában ennél is többről szólnak. „Biztonságos közeget szeretnénk létrehozni, amelybe a nyugdíjasok hozhatják a bölcsességüket, kikapcsolódhatnak, és láthatják, mennyire nyitottan fogadják őket a fiatalok. Ahol a kisgyerekek is megérezhetik ennek az ismeretlen kapcsolódásnak a kereteit, és megélhetik a váratlan örömeit. Fontos, hogy » 0–100 éves korig« mindenki megértse, mennyi mindent adhatnak egymásnak kölcsönösen” – tájékoztat a programról Barta Ildikó.
Az együtt töltött délutánokon gyerekek és idősebbek együtt kóstolhatnak bele a kézművességbe, de tornázhatnak, énekelhetnek, táncolhatnak is. Nem beszélve a mese-foglalkozásokról. Decemberig közel húsz különböző foglalkozást kínál a Kortalan Kapcsolódások sorozat. Ahogy a szervezők szavaiból kiderül, ellensúlyozni akarják a távol élő nagyszülők vagy unokák hiányát, ezért olyan tevékenységekben gondolkodtak, amelyek kifejezetten ezt a két korosztályt kapcsolhatják össze: a bizalom és a tapasztalatcsere mindenek felett áll!
Farkas Réka – aki pedagógus és művészeti iskolában tanít – lapunknak elmondja, amikor az eseménysorozatot megálmodták, nemzetközileg is elismert példákat vettek alapul. Hiszen akadnak bőven. „Ausztráliában 4 éves óvodásokat és a nyugdíjas otthonban élőket hoztak össze egy helyszínen. A nagymama, aki az ajtóig sem bírt elmenni, próbálta elmagyarázni az óvodásnak, hogy nem tud kirándulni menni, hiszen már alig tud járni – aztán később több nagyobb túrát tettek meg együtt. Egy ilyen fejlődés óriási dolog fizikailag és mentálisan is. A fiatal és idősebb korosztály kognitív képességei is fejlődhetnek: az érzelmek kifejezése, a problémamegoldás, a részletek megfigyelése, a kreativitás, a reflexió, a memorizáció, a szociális képességek… Mindig óriási felszabadultságot, örömöt érzünk a foglalkozásaink után, akkor is, ha csak beszélgetnek egymással az idősek és a gyerekek.”
„Itt mindenkinek be kell szállnia a játékba, és aktivizálódni” – folytatja a Kozák téri Közösségi Ház vezetője. – Ez kevésbé megszokott, kimozdít a komfortzónából, hogy részt kell venni, nem csupán nézni vagy megfigyelni. Ezért fontos, hogy szakemberek segítségével ehhez a megfelelő környezetet és keretet biztosítsunk a programok során. Mindegyik program úgy épül fel, hogy az ismeretlen másikhoz kapcsolódjanak.” A programok kialakításával kapcsolatban úgy fogalmaz, hétköznapi tevékenységekhez igyekeztek kötni őket, voltaképpen a saját fiatalkori nagyszülői élményekhez. „Senki ne bizonytalanodjon el, hogy szabad-e még tornázni, énekelni, kertészkedni, főzni! Itt nem kell semmire rákészülni, mindenki teljes szabadságot élhet meg. Ezeken a délutánokon mindenkit szeretet és bizalom vár.”
A szervezők állítják, a foglalkozásokkal nem csupán az idősek és a gyerekek szereznek tapasztalatot egymástól, ők is tanulnak. „Minden alkalommal átéljük, hogyan rezonálnak egymásra. Így aztán kutyakötelességünk, hogy mi is rezonáljunk rájuk, figyeljük, mi az, aminek jobban örülnek, amiben jobban bíznak.”
A Kortalan Kapcsolódások kulcsszava is a bizalom. Egy olyan társadalomban, ahol ez talán nehezebben épül ki az emberek között, különleges feladatot tölthet be a program. „Kiemelt célunk, hogy ismeretlen emberek úgy tudjanak egymással pár órát tölteni, hogy ennek a csírája kialakulhat, ezt magukkal vihetik, és akár tovább is épülhet. Ezért is van szó sorozatról, hiszen újra és újra vissza lehet jönni!” – fogalmaznak. Ráadásul nem is kell messzire menni hozzá, hiszen minden a helyszín a kerületben, legtöbb esetben a Kozák Közösségi Házban található.
A programok ingyenesek, decemberig látogathatók. Általános iskolai vagy óvodai csoportok és nyugdíjasok jelentkezését várják. A teljes programsorozatról a csokonai15.hu honlapon olvashatnak részletesen.
Comments are closed.