Karácsonyi mese
Valamikor réges régen az erdőben élt két fenyőfa. Együtt cseperedtek fel. Együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték övék az erdő, övék a kismadár, amely rájuk szállt. Jött a tavasz, minden kizöldült mellettük. Jött a nyár, és jött az ősz. Majd jött a tél, s jött az ember. Sokáig bolyongott az erdőben, majd meglátta a két fát, s vette a fejszéjét. Kivágta őket. Fájtak a csapások, de talán az még jobban, hogy szétszakítják őket.
A piacra kerültek, s ott eladták a két fenyőfát. A fiú egy gazdag családhoz került, s a nagy gazdagság, a sok ajándék, a rengeteg dísz hamar elfeledtette vele szerelmesét. Sok-sok díszes ajándék került alá. S boldog volt.
– Hát igen! Ez az igazi élet – gondolta.
Eközben a lány-fenyő egy szegény családnál állt. Néhány vacak kis dísz, ajándék semmi. A lány nagyon elkeseredett. Lám, hiába éltem.
– Itt kell befejeznem. Mi lehet a szerelmemmel? – kesergett.
Elérkezett a karácsony, a szeretet ünnepe. Mindenki boldog volt. De ott, ahova a fiú fenyő került veszekedés volt, ahová a lány, ott mindenki örült a másiknak.
Elérkezett vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott.
– Hiába éltem – kesergett a fiú.
– Á, dehogy – szólt a lány. – Nem az a lényeg, hogy gazdagságban élsz, vagy szegénységben, hanem az, hogy szeretettel vagy-e a másik iránt.
(népmese)
Grafika: Varga Tímea Laura
Comments are closed.
