Megújult a Kontyfa iskola

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Ünnepséggel zárult le a Kontyfa iskola felújítása október 8-án. A munkálatokat idén március elején kezdték, ekkor vette át a munkaterületet a két kivitelező, a Föld-Kis-Gép Kft., valamint a Linters Építőipari Kft. konzorcium. Az intézmény felújítása a KEOP-2012-5.5.0/A /12-2013-0275 számú Energetikai pályázat részeként készült el. A beruházás összköltsége megközelítette a 200 millió forintot, amelyből több mint 165 millió forint volt az uniós támogatás.

A felújított Kontyfa iskola/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A felújított Kontyfa iskola/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az iskola terveit 1973-ban készítették a Lakótervben, Körner József építész műtermében. Az építkezés után 1974 őszén kezdte le a tanulást az intézmény első osztálya. Az iskolát eredetileg kilencszáz gyerek befogadására tervezték, de ezt a számot később felülírta az élet. Szép lassan ezer, majd több mint ezerhatszáz kisdiák tanult a Kontyfában. A ’80-as évek elején a zsúfoltságon úgy próbáltak enyhíteni, hogy az udvaron építettek egy favázas melléképületet, amelyben 6 tantermet alakítottak ki.

Az idei beruházás keretében az iskola főépületén végeztek kivitelezéseket, az intézmény telkén levő favázas épület átalakítása nem volt része a felújításnak.

A beruházás során az épület homlokzatára 10 centiméter vastag hőszigetelést raktak fel, amelyet színezővakolattal vontak be. A homlokzat színe is megváltozott, az épületen körbefutó eredetileg bordó csíkozást élénkzöld színnel váltották fel, és az ablakok közötti falfelületeket is játékos, élénk színűekre festették.

Az iskola teteje is új, 14 centiméteres hőszigetelést kapott. A tornaterem és az aula tetejét ugyancsak 14 centiméter vastag szigeteléssel látták el. Az épületen a nyílászárók cseréjét is elvégezte a kivitelező.

Comments are closed.