Megemlékezésekkel és a díszpolgári cím átadásával emlékeztek az 1956-os forradalomra

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A forradalom hőseire az ünnep napjának délelőttjén futással emlékeztek, majd délután a Kopjafánál és a Lobogás emlékműnél tartottak megemlékezést és koszorúzást. Az október 23-i ünnepségek a díszpolgári cím átadásával zárultak.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A délelőtti emlékfutáson körülbelül ezerötszázan vettek részt. A futókat a 2018 méteres táv megtétele után zsíros kenyérrel és teával várták. A tanulólétszámhoz viszonyítva (két kategóriában) a legtöbb résztvevőt mozgósító 2-2 iskola részére, az első helyezetteknek 100 ezer-100 ezer, a második helyezetteknek 50 ezer-50 ezer forint értékben sportszervásárlási utalványt adtak. Az emlékfutás 1500 iskolai résztvevője egyedi, emblémázott pólót vehetett át.

Hajdu László, Németh Angéla, Tóth Imre és Dr. Filipsz Andrea megkoszorúzza az emlékművet/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Hajdu László, Németh Angéla, Tóth Imre és Dr. Filipsz Andrea megkoszorúzza az emlékművet/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A megemlékezés délután a Karácsony Benő parkban levő Kopjafánál folytatódott, ahol a Dózsa György gimnázum és a XV. Kerületi Fúvószenekari Egyesület adott ünnepi műsort, majd  Bácskai Endre díszpolgárt, az 56-os Szövetség XV. Kerületi Szervezetének elnöke és Németh Angéla polgármester tartotta meg emlékező beszédét a koszorúzás előtt.

Victorné Dr. Kovács Judit/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Victorné Dr. Kovács Judit/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Délután 3 órakor tartották az Epres soron levő Lobogás emlékműnél az ünnepi megemlékezést. A fúvószenekari egyesület és a Dózsa gimnázium emlékező műsora után Victorné dr. Kovács Judit alpolgármester emlékezett a forradalomra.

Németh Angéla/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Németh Angéla/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A megemlékezések után a díszpolgári címeket adták át délután 4 órakor a díszteremben. A MÁV Szimfonikus Zenekar kvartettjének és a Tavasz Nőikar előadásával tisztelegtek a forradalom hősei előtt, és Németh Angéla polgármester tartott ünnepi beszédet.

Dr. Wallner Éva/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dr. Wallner Éva/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Idén a díszpolgári címet dr. Wallner Éva, a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Kardiológiai Osztályának vezető főorvosa kapta.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A posztumusz díszpolgári címet pedig Cseszka Editnek, a  Tavasz Nőikar volt énektanárának, kórusvezetőjének itélte oda a képviselő-testület. A díjat a család kérésére Tóth András karnagy és Mellen Katalin kórustag vette át.

Tóth Imre/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Tóth Imre/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A díszpolgári címek átadásakor Tóth Imre alpolgármester is köszöntötte a résztvevőket.

Az október 23-i megemlékezéseken Hajdu László országgyűlési képviselő és dr. Filipsz Andrea aljegyző is részt vett.

Comments are closed.