Legyél turista a saját városodban, Rákospalotán!

Beszélgetés Merker Dáviddal a Labor15 podcastban

“Amikor utazik valaki, az autentikus élményre vágyik, ne azt lássa, amit neki akarnak megmutatni, hanem a valódi várost ismerje meg. Engem ez egészen kicsi korom óta érdekelt.”

A Labor15 podcast második részében Merker Dávid volt Marton Éva vendége, a beszélgetésbe pedig bekapcsolódott Kiss Emőke: a Kulturális Örökségház és Gyűjtemény vezetője a múltról és Madarász Viktorról és a jövőről mesélt, hogy milyen az a múzeum, ahova jó bemenni.

“Számtalanszor elképzeltem, hogy turista vagyok Budapesten, hogy mint ők, úgy veszem nyakamba a várost. Próbálom hátrahagyni a városról való tudásomat, csak úgy belevetni magamat, bolyongani ismerős és ismeretlen utcákon. Ha turista lennék Budapesten, hát nem is tudom, hova mennék először. Talán a piacra, mert a piac rengeteg mindent elmesél egy városról. Megkeresném az egykori óvárost, bámulnám a régi-új házakat, beülnék a teraszokra, magamba szívnám a város illatát, hangulatát, benéznék az ablakokon. Olykor turista vagyok, és minden alkalommal rácsodálkozom, mennyi szépség van a városban” – kezdi az adást a műsorvezető Marton Éva.

Merker Dávidnak nemcsak a hobbija, a munkája is: felfedezni újabb titkokat, és megosztani azt másokkal. Amit a Hosszúlépés. Járunk? csapatával ígérnek: elhagyjuk a járt utat a járatlanért. Számtalan izgalmas sétát, ismeretlen ismerős helyeken, meg olyanokon, amiket talán kevesen ismerünk. És volt, hogy a Tizenötödik kerülethez kapcsolódó sétájuk, a Halál Rákospalotán művészi borzongást ígért a 19. századi magyar festészetbe tett rákospalotai kirándulással. Sötét, drámai képeken Madarász Viktor és lánya, Madarász Adeleine képein keresztül kötötték össze a pontokat Párizs, Rákospalota, a 19. század és a ma ideje között.

Merker Dávid kiskorától fogva a város érdekelte, a város működése. Mégsem építész lett, hanem szociológus, akit az adatok mögött az emberek, a történetek érdekeltek igazán. “A 20. század rendesen megrángatott minket, ami rossz csak lehet, megtörtént Budapesten. Ezek kibeszéletlen történetek. Ezek élő sebek és a begyógyítás módja, hogy beszélünk róla.” A városi sétát persze nem úgy kell elképzelni, mint egy traumafeldolgozó alkalmat, inkább egy olyan vidám esemény, ahol a város, a hangok, az illatok, az épületek egyszercsak összeállnak egy egész történetté.

Első sétájuk Ottlik Géza kör épült: ennek bukása fontos tapasztalat volt arra nézve, hogyan lehet működtetni egy sétacéget úgy, hogy mennyiség és minőség egymást erősítse. Még a szociológiából hozta magából azt a tudást, hogy az is nagyon fontos válasz, amikor valamiről az derül ki, hogy nem működik, tehát mással kell próbálkozni. Ma közel 100 séta van repertoáron, ebből aktuálisan olyan 40-50 séta elérhető folyamatosan.

Társművészetekkel is együttműködnek: ennek egy különleges példája volt, amikor Madarász Viktor festményein keresztül próbálták meg bemutatni a XV. kerületben a hely szellemét. A magas lakótelepi házak világa nagyon messze van a Madarász-életmű nemzeti tragédiáitól:

“Minél extrémebb egy ötlet, annál inkább fog működni. Ez a bátor kezdeményezés is azt bizonyította, hogy megéri nyitni, megéri kivinni a kultúrát az utcára, megéri kapcsolatot teremteni.”

A beszélgetésbe pedig bekapcsolódott Kiss Emőke: a Kulturális Örökségház és Gyűjtemény vezetője a múltról és Madarász Viktorról és a jövőről mesélt, hogy milyen az a múzeum, ahova jó bemenni.

Comments are closed.