Kupakokkal és olajjal a fenntarthatóbb jövőért

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Több mint egy éve gyűjtenek már műanyag kupakokat és háztartási olajat a Károly Róbert Általános Iskolában. A program eddigi eredményeiről Lukács Gergely, a körzet képviselője és Lukács Dániel, a Mindenki a Tizenötödikért pártoló tagja számoltak be március 9-én.

„Nagyon jók a tapasztalataink” – mondta a képviselő. „Úgy vettük észre, hogy nemcsak a diákokat, hanem rajtuk keresztül a szülőket is sikerült megszólítanunk. Ehhez az kellett, hogy a Bogáncs utcai iskola is partnerünk legyen ebben a programban. Szerencsére egy ökoiskoláról van szó, ahol a környezetvédelem és a fenntarthatóság szerves része a pedagógiai programnak.”

Lukács Gergely elmondta, egy év alatt 12 alkalommal tudtak 12 zsáknyi kupakot elszállíttatni a gyűjtőből, ez pedig azt bizonyítja, hogy a környéken lakók, illetve az iskolához tartozó családok nagyon is aktívak voltak. Az is jó, hogy olajtartályt is kellett már üríteniük, már csak azért is, mert az a cég, amely elszállította a fáradt háztartási olajat, az literenként 25 forinttal támogatott egy, az önkormányzati képviselő által kijelölt alapítványt.

„A Bogáncs Utcai Iskolásokat Segítő Alapítványt immár 60.000 Ft-tal tudtuk támogatni. Arról nem is beszélve, hogy ennek érdekében mennyit tettünk a környezetünkért. Ezen sikerektől felbuzdulva a gyűjtést a jövőben is folytatni fogjuk, és ez úton is arra kérünk mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzánk, és ide hozzák a kupakokat meg a háztartási olajat” – mondta a képviselő.

KÉPEK: Csokonai15

Comments are closed.