Kulturális örökségeink kerületszerte

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Nyitott kapukkal, érdekes kiállításokkal, előadásokkal, programokkal várják az érdeklődőket országszerte, így kerületünkben is, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 16–17-én.

Kerületünkben három intézmény csatlakozott az idei rendezvényhez. A MÁV-telepi ősrákosi református templomban A Reformáció 500 éve című kiállítás és annak nyitóprogramja lesz látható, hallható szeptember 16-án, szombaton délután 4 és este 7 óra között. Mint Arlett Annamáriától, a kiállítást szervező Budapesti Városvédő Egyesület XV. kerületi csoportjának vezetőjétől megtudtuk, a tárlat bemutatja Kós Károly és építésztársai református építészetben végzett munkáit, valamint megismertet a hungarikumokkal. Érdekes előadást hallhatnak a résztvevők a kiegyezésről és Podmaniczky Frigyes szerepéről Pest építészetében Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnökének prezentációjában.
A 200 éve született Arany János tiszteletére megrendezik az Arany János versimádók félóráját, amelyen – előzetes bejelentkezés alapján – bárki elmondhatja kedvenc Arany-költeményét. Jelentkezés a mavtelepkhe@gmail.com e-mail-címen.

Madarász-kiállítás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Madarász-kiállítás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A Rákospalotai Múzeumban meghosszabbították a Madarász Viktor halálának 100. évfordulója kapcsán összeállított tárlatot. Az emlékkiállításon bemutatják a gyűjteményükbe tartozó, többségében a művész leányától származó hagyatéki tárgyakat. A gyűjtésben négy olyan kép is szerepel, amelyeket a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből kölcsönöztek a kiállításra. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 16-án, szombaton 10 és délután 6 óra között a kiállításhoz kapcsolódó játékokat szerveznek minden korosztálynak. A nap különlegessége még, hogy a közönség számára nem látogatható látványraktárt is megnyitják a vendégek előtt.
Az idén 40 éves USZIK Zsókavár utcai épülete belső terei megújultak. Kiállításon mutatják be a változásokat, és pillanatokat elevenítenek fel a régebben és napjainkban Újpalotán készült filmekből az Újpalotai Közösségi Házban szeptember 16-án szombaton délután 4 és 6 óra között.

Comments are closed.