Varázslatos hangja, energikus személyisége elbűvölő. Apacuka zenekarával számos gyermeknek csal mosolyt az arcára. Városrészünkben is sokszor megénekelteti a legkisebbeket. Pálfi Kriszta legnagyobb büszkeségei az ikergyerekei. A férjével közös zenei munkássága sokoldalú, mégis szerényen beszél sikereiről.
Fotó: XV Média, Vargosz
– A családjában vagy a környezetében volt olyan, aki inspirálta pályafutását?
– Édesanyám pedagógusként éneket is tanított, ő nagy hatással volt rám. Szerencsém volt, hogy a szüleim korán felfedezték a bennem rejlő lehetőségeket, és elvittek felvételizni az Operaház Gyermekkórusába. Miután felvettek, minden erejükkel támogattak, hogy sikeresen haladjak a kijelölt úton.
– Mikor körvonalazódott, hogy zenével szeretne foglalkozni?
– Az óvoda utolsó évében a „mi leszek, ha nagy leszek?” kérdésre lerajzoltam magam egy mikrofonnal a kezemben. Szilárd meggyőződésem volt, hogy színésznő vagy énekesnő leszek. Mindennap azzal nyúztam a szüleimet, hogy írassanak be zongorát tanulni. Az iskolában zenei tagozaton kezdtem a tanulmányaimat, és megvalósult az álmom is. A szüleim vettek egy kiöregedett versenyzongorát, amely hatalmas volt, alig fért be a szobánkba, és nekem a világot jelentette.
– Iskoláiban volt-e olyan meghatározó élménye, mely tovább erősítette a hivatástudatát?
– Az Operaház Gyermekkórusának tagjaként olyan élmények részese lehettem, amely örök emlék marad. Nagyon szerettem az operapróbákat, az országjáró fellépéseket a kórussal, imádtam az Erkel Színházban énekelni a gyermekkari szerepekben, de a legmeghatározóbb talán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon több estén keresztül, franciául előadott Carmenben való szereplés volt. Csodáltam a színészeket, a statisztákat, a fényeket, érdekeltek a kulisszatitkok.
– Miként élte meg az első fellépéseit?
– Gyermekként sosem izgultam a kórussal. Az igazi kihívás inkább az volt, amikor szólistaként zongoráznom kellett a nagyközönségnek két kórusmű között a Zeneakadémián. Rettentően izgultam, a darab végét el is rontottam, de pókerarccal úgy improvizáltam, hogy mindenki azt hitte, hibátlanul játszom. Amikor zenekarral koncertezni kezdtem, a fellépések előtt kisebb pánik fogott el, de ez a színpadon már elmúlt. Két év kellett ahhoz, hogy rutinosan álljak a közönség elé.
– Operaházból mi vezérelte a gyerekek felé?
– Kamaszkoromra pont elegem lett a megannyi operapróbából és zongoraórából. Édesanyám javaslatára a pedagógusszakmát választottam. Az iskolaévekben és a gyakorlatokban nem igazán leltem örömömet. Amikor azonban belecsöppentem óvodapedagógusként életem első óvodás csoportjába, az olyan volt, mint a szerelem első látásra. A kicsik rám néztek, én rájuk, és tudtam, hogy egész életemben a velük való foglalkozás lesz a küldetésem. Lelkes rajongással tekintek mindennap a gyerekekre, öröm és feltöltődés számomra közöttük lenni, foglalkozni velük, alkotni nekik, elvarázsolni őket.
Forrás: Pálfi Kriszta
– Az Apacuka zenekarral milyen célt tűztek ki?
– A célunk, hogy maradandó zenés-színpadi élményt nyújtsunk a gyerekeknek és szüleiknek, és koncertjeinken senki ne unatkozzon. Éppen ezért rendkívül színes a zenei stíluspalettánk.
– Mennyire befolyásolja a magánéletüket, hogy együtt dolgoznak a férjével?
– Örömünket leljük a közös dalszerzésben, hasonló a zenei ízlésünk és jól kiegészítjük egymást. Talán ennek köszönhető a zenénkben rejlő harmónia.
– Hogyan tudnak kikapcsolódni?
– Szívesen megyünk mások koncertjeire. Szeretjük a filmeket, a szürrealista irodalmi és képzőművészeti alkotásokat, kiállításokat. Az ikreink már elmúltak nyolcévesek, nagy örömünkre nyitottak a zenére, a művészetekre, így van már lehetőségünk együtt is élvezni az ilyen jellegű programokat.
– Gyerekei mellett hogyan tudja összehangolni a munkát és a családi életet?
– Szerencsére lehetőségem van napközben a munkáim nagy részét elvégezni, így iskola után igyekszem a gyermekeimmel tölteni a nap hátralévő részét. Hétvégén, ha koncertjeink vannak, szuper nagyszülők óvják csemetéinket, ők aranyat érnek számunkra.
– Az írással mikor kezdett komolyabban foglalkozni?
– Az első gyereklemezem 2006-ban jelent meg szerzői kiadásban. Azon szerepel életem első olyan dala Tükörkép címmel, amelynek a szövegét is én írtam. Ez a dal nagyon sikeres lett, és ezen felbuzdulva sorra írtam a gyerekverseket. Azóta ezeket megzenésítve kiadták lemezen, most dolgozom a negyedik albumon. De régóta írok verseket a magam szórakoztatására is, amelyek nem gyerekeknek szólnak. Reményeim szerint egyszer azok is kapnak majd zenei kíséretet, hogy elénekelhessem azokat a felnőtt korosztálynak.
– Mik a jövőbeli tervei?
– Szeretnék maradandót alkotni a gyerekek és felnőttek számára is. Szeretném színpadra vinni az eddigi műveimet, mesejáték formájában. Szeretném, ha sikeres lenne nemcsak a gyerekzenekarom, hanem a felnőtteknek szóló tánczenekarom is, vagy bármely más, későbbiekben létrejövő formációm. Rengeteg jótékonysági kezdeményezésben vettem részt eddig szövegíróként vagy zenészként, továbbra is célom, hogy valós segítséget tudjak szerezni az arra rászorulóknak.
Comments are closed.
