Köztereink védelmében

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Tavaly decemberben lépett hatályba a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendelet. Összeszedtük, melyek azok a tevékenységek, amelyekért közigazgatási bírságot szabhat ki a hivatal.

Vét a rendelet ellen, aki a közterület nem rendeltetésszerűen használja. Bírságolható, aki a jogszabályban előírt engedély nélkül, illetve attól eltérő módon, vagy mértékben használja, illetve úgy használja a közterületet, hogy a közterületi hozzájárulását már visszavonták.

Az is szabályt sért, aki a közterületen elhelyezett emlékművön, műalkotáson, utcabútoron, szökőkúton, valamint lépcsőn, templomoknál levő lépcsőkön gördeszkázik, görkorcsolyázik, kerékpározik, rollerezik.

Megbírságolhatják azt, aki a közösségi létesítményeket, berendezéseket, játszótéri játékokat a rendeltetéstől eltérő módon használja, rongálja vagy beszennyezi, a körülkerített és zárható kapuval ellátott játszókerteket vagy sportpályákat nyitvatartási időn kívül használja.

Tilos szolgáltatásként gépjárművet közterületen javítani, vagy a tevékenységhez kapcsolódóan gépjárművet közterületen tárolni.

Megsérti a közösségi együttélés szabályait, aki hirdetményt úgy helyez el, hogy azzal akadályozza a közterület más részei és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, illetve a közterület fenntartási munkáit. Ugyancsak bírságra számíthat, aki hirdetményt festet fel közterületen út, járda, gyalogút, kerékpárút, szilárd burkolatára, vagy a közparkban, középületek falain, közterületi fákon, padokon, emlékműveken, szobrokon, egyéb közterületi műtárgyon. Egy kivétel van, a lakossági hirdetőtábla.

  • A hatályos jogszabályok szerint a graffitizők bűncselekményt követnek el. Az okozott kár mértékétől függően rongálás vétségét vagy bűntettét valósítják meg, amely szabadságvesztést és kártérítési kötelezettséget vonhat maga után.

Büntethető, aki engedély nélkül a közterület zöldfelületét csökkenti, az önkormányzat tulajdonában lévő zöldterületen lévő fa lombjában kárt tesz, vagy ágait úgy megcsonkolja, hogy ezzel veszélyezteti a növény életben maradását. Az is vét a szabályok ellen, aki a zöldterület fenntartását akadályozza, a közterületen lévő növényeket és a zöldfelületek egyéb tartozékait bármilyen módon szakszerűtlenül kezeli, megrongálja, károsítja vagy elpusztítja. Nem lehet a közterületi öntözőberendezéseket, ivókutakat, díszkutakat, közkifolyókat rendeltetésétől eltérően használni. Szintén vét a rendelet ellen, aki a szökőkútban fürdik vagy állatot fürdet, aki nem kijelölt parkolóhelyen a közparkban vagy más zöldterületen, illetve közterületi zöldfelületen állítja le autóját.

Tilos kutyát táblával tiltott helyre, játszótérre vagy sportterületre beengedni vagy bevinni, bekerítetlen ingatlanon kutyát szabadon tartani. Vét a szabályok ellen az is, aki a közterületen szennyező módon állatot etet, ideértve a galambetetést is.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A rendelet értelmében megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, aki az önkormányzat címerét engedély nélkül használja, az önkormányzat zászlaját hozzájárulás nélkül kereskedelmi forgalomba hozza, valamint ajándék és emléktárgyként sokszorosítja, vagy védjegyként használja.

Szintén tilos a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota nevet szervezet elnevezéséhez, tevékenység gyakorlásához, vagy működés folytatásához engedély nélkül használni.

  • Eljárás indítható bejelentés, vagy pedig hatósági személy írásbeli jelzése alapján. Aki a közösségi együttélés szabályai ellen vét kétszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható. A közterült-felügyelő helyszíni bírságot is kiszabhat, amelynek mértéke 50 ezer forintig terjedhet.

A zöldterületek rongálása, szerencsére, mára visszaszorult kerületünkben, nem számottevő az ebből adódó kár. A legtöbb gondot ezen a területen a zöldfelületen parkoló autók okozzák. Ugyanakkor a vandálok előszeretettel teszik tönkre az utcabútorokat – vagyis a padokat, szemeteseket –, lépcsőket, korlátokat, parkolásgátló oszlopokat, közlekedési táblákat, a játszótéri játékokat. Évente több mint tízmillió forintot fordít az önkormányzat a rongálásból adódó károk helyreállítására – tudtuk meg Demeter Jánostól, a Répszolg ügyvezetőjétől.

Comments are closed.