Komisz kölyök mozgóképekben

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Magyar Rajzfilm Kft. 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy a magyar animációs művészet által megteremtett értékeket életben tartsa. A cég tagjai magyar és nemzetközi viszonylatban egyaránt gazdag rajzfilmes tapasztalatokkal rendelkeznek. Számos fesztiváldíj és sikeres rajzfilmprodukció fűződik a nevükhöz, többek között az Egy komisz kölyök naplója című alkotás, melyet dísz­polgárunk, Gyulai Líviusz készített. A Kossuth-díjas grafikusművész ezért az animációs munkájáért a legjobb televíziós sorozat díját nyerte el tavaly a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, melynek történetét ő maga írta Metta Victoria Fuller amerikai írónő műve nyomán.

Forrás: Gyulai Líviusz

Forrás: Gyulai Líviusz

– Nagyon örülök, hogy a Médiatanács animációs pályázati forrásának köszönhetően támogatást kaptam az Egy komisz kölyök naplója sorozatra. Már a negyedik résznél tartunk – tájékoztatott Gyulai Líviusz.
– A 22. Pestújhelyi Napok rendezvénysorozaton május 26-án városrészünkben, kertmoziban láthatták az érdeklődők a rajzfilmet. Mikor talált rá a témára?
– A filmet már a hetvenes években el akartam készíteni, mert azt gondoltam, a magyar közönséget érdekeli ez a történet. Egy amerikai írónő népszerű sorozatáról van szó, mely egy rosszcsont kisfiúról szól. A könyvet 1918-ban fordította le Karinthy Frigyes, aki szabadon kezelte a szöveget. A rajzfilm cselekménye további átírásokat tartalmaz, hiszen a mai magyar gyerekeknek érdekes elbeszélést akartam bemutatni.
– Kiknek ajánlja a rajzfilmet?
– Akár sorozatról, akár egyedi animációról van szó, mindig arra törekedtem, hogy mindenkihez szóljon, kicsihez, nagyhoz egyaránt. Akkor jó a film, ha a felfedezés örömét kapja meg benne a néző, és nem érzi úgy, hogy túl kicsi még vagy éppen túl nagy már a történethez.

Comments are closed.