Két közösségi háztól és 20 dolgozótól búcsúznának el végleg a fideszes képviselők

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Az önkormányzat két kormánypárti képviselője, Lehoczki Ádám és Szalay Kornél Géza meglepő költségvetési javaslatot tett: a teljes egészében ide kattintva olvasható szöveg értelmében a Csokonai Nonprofit Kft. a 2023. évi költségvetésben tervezett nagyjából 82 millió forintnyi többletösszeget átcsoportosítanák. 50 milliót a sportszervezetek működésére, a maradék 32 milliót pedig az általános tartalék növelésére vennének el.

A spórolás persze mindig jól hangzik ezekben a vészterhes időkben, de a képviselők valójában nem fordították le javaslatuk valódi értelmét: ez azt jelentené, hogy egyszerűen be kéne zárni az Újpalotai Közösségi Házat és a Pestújhelyi Közösségi Házat, ezeknek a húsz fős személyzetét pedig azonnal el kéne bocsátani.

A Csokonai Nonprofit Kft. az elmúlt a 2022. évhez képest 2023. évre vonatkozóan közel 160 millió forint többlettámogatási igényt terjesztett elő a tulajdonos Önkormányzat felé. Ebből 106,2 millió forint csak a rezsinövekedésből fakadó többletköltség, 53,4 millió pedig a 2022. januári 20 százalékos béremelésének állam által 2023-ban nem biztosított fedezete, ezt egészíti ki a többi tehernövekedés többek közt az inflációval és a KATA beszántásával,

ennyivel kerül többe a kultúra azzal együtt, hogy három közösségi házban és a helytörténeti gyűjteményben már így is tartós szünetet kellett elrendelni, 2023-ban bérfejlesztésre sem lehet számítani a dolgozóknak, csökken a már így is csak havonta megjelenő kerületi lap példányszáma, és harmadára csökkent a kerületi tévé költségvetése is.

Lehoczki Ádám, a kerületi Fidesz frakcióvezetője a XV TV-nek elismerte, ő is tisztában van a Csokonai megszorításaival, de az ő megítélése szerint lenne még min spórolni.

„Nem elvitatva, hogy valóban kevesebb forrás jutna nekik jövőre, mint idén, hiszen nehezebb időket élünk, mégis indokolt”

– mondta Lehoczki, hozzátéve, hogy azért a Csokonain spórolna még, mert szerinte az a többletköltség szinte csak a rezsinövekedést takarja, viszont szerinte a közösségi házak bezárása kevésbé érintené a fájóan a kerületet, mint a sportszervezetek esetleges csődje.

Bár intézmények végleges bezárását hozná magával, ezt a politikus nem gondolja annak jeleként, hogy beáldozák a kerület kulturális életét. „Nem mondanám, hogy beáldozás lenne, inkább egy finomhangolás, hogy mindenkinek meglegyen a lehetősége arra, hogy jövőre is működni tudjon”– mondta.

„Nem gondolnám azt, hogy ettől megszűnnének a kulturális szolgáltatások”

– tette hozzá.

Arra a képviselő nem válaszolt, mekkora támogatást tartana reálisnak a kerület kulturális életére, mivel saját bevallása szerint ellenzékből nem látja át a cég működését, a módosítót viszont gondolatébresztőnek is szánta azzal kapcsolatban, „tényleg le kell-e nullázni a sportegyesületeket”.

Comments are closed.