A kerület három pontján ünnepeltek március idusán

Átlagos olvasási idő: 5 perc

Március tizenötödike – immár 169 éve – nekünk, magyaroknak nemcsak a tavasz kezdetét jelenti, hanem 1848-as márciusi eseményekről való megemlékezést. A XV. kerületben is emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire a városrész három pontján, a rendezvénysorozat az Érdemérem díjátadással zárult.

Sorsfordító összefogás

A Pestújhelyi Ereklyés Országzászlónál március 15-én reggel hazafias dallamokkal kezdődött az ünneplés. A Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület nevében Szegedi György beszédében kiemelte, hogy a márciusi ifjak, a pákozdi csata vagy épp a szomorú vég, a világosi fegyverletétel és az aradi vértanúk kivégzése ilyenkor minden magyar emberben felidéződik. A történelmi események és a forradalom nagy alakjai mellett beszélt a szabadság, egyenlőség, testvériség szimbólumáról, illetve az összetartozás fontosságáról is.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Németh Angéla alpolgármester arra tért ki, hogy a reformkor nagyjai a sorsfordító pillanatokban képesek voltak az összefogásra, szűkebb környezetük és magyar honfitársaik érdekében egyaránt. Az alpolgármester párhuzamot vont a szabadságharc és a jelenkor között: „Egymásra vagyunk utalva. Gyermekeink és unokáink érdekében közös felelősségünk, kötelességünk egymást tiszteletben tartva, megbecsülve és értékelve dolgoznunk a mindennapokban. A jobb, szolidárisabb, fejlődő és gyarapodó Rákospalota, Pestújhely, Újpalota – egy olyan kerület érdekében, melyre méltán lehetünk büszkék a következő évtizedekben.”

A program a diákok történelmi előadásával folytatódott. A tanulók elmondták, hogy nem volt nehéz a márciusi ifjakkal azonosulniuk, hiszen hazaszeretetük ma is példa számukra.

Tánc a Kossuth-szobornál

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A Széchenyi téri Kossuth-szobornál a néptáncé volt a főszerep. A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes műsora előtt dr. Pintér Gábor alpolgármester többek között a forradalom vezetőinek szerepéről is beszélt. „A haza iránt elkötelezett politikusok a nemzet érdekében össze tudtak fogni azért, hogy békés úton biztosítsanak egy független, szabad államot a magyarságnak. Történelmi kortól függetlenül a jövőre nézve sem kívánhatunk többet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!” – nyomatékosította az alpolgármester.

Az ünnepségen közreműködött a Rákospalotai Örökségünk Egyesület, a lakosság, a civilek és az önkormányzati köztisztviselők virágokat, koszorúkat helyeztek el az emlékműveknél.

Újpalotaiak Rákospalotáért

Idén is megszervezte az Együtt Újpalotáért Kulturális és Szociális Érdekképviseleti Egyesület  több kerületi civil szervezet támogatásával a civilek március 15-i megemlékezését a Széchenyi téri Batthyány-emlékmécsesnél. Valló Péter, az egyesület elnöke szerint az emlékmű évtizedeken át volt a helyszíne az önkormányzati ünnepnek, amit 2011-ben szüntetett meg az akkori önkormányzat. A civil egyesületek azonban ragaszkodva a hagyományokhoz, 2012-ben visszatértek az emlékmécseshez, ahol azóta is minden esztendőben megemlékeznek a forradalom és szabadságharc hőseiről.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Az idei ünnepségen két kerületi diák szavalatát követően Hajdu László polgármester mondott rövid ünnepi beszédet. A kerület vezetője hangsúlyozta, hogy Rákospalota komoly forradalmi múlttal rendelkezik, erre pedig nemcsak a 169 évvel ezelőtti történelmi eseményekben való szerepvállalása a bizonyíték, hanem az is, hogy az 1948-ban felállított emlékmű mind a mai napig fontos helyszíne az ünnepi megemlékezéseknek.


Elismerést érdemeltek

A 2010-ben alapított Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díj annak a személynek adományozható, aki kerületi lakosként, vagy a kerületben tevékenykedőként a városrész fejlődése, a közjó előmozdítása érdekében példamutató és szakmailag kimagasló tevékenységet fejtett ki.

A „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjat” az egészségügy területén végzett tevékenységéért Starkné dr. Érseki Ildikó gyermekgyógyász szakorvos és Szemán Éva az Egészségügyi Intézmény szakdolgozói igazgatója kapták.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Starkné dr. Érseki Ildikó 1998-tól a Rákos úti gyermek háziorvosi rendelőben látja el a hozzáforduló kis betegeket. Elhivatottsága, gyermekek iránti odaadó szeretete több száz gyermeknek és családjának segített és jelenleg is segít a kisebb és nagyobb betegségek leküzdésében, gyógyulásában. Az őt választó családok biztosak lehetnek abban, hogy nem csak kiemelkedő szaktudásával, hanem empátiával, törődéssel közelít minden testi és lelki probléma megoldásához és bármikor számíthatnak a segítségére.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Szemán Éva 1996-tól a XV. kerületi Egészségügyi Intézmény munkatársa. Kezdetben a Rákos út Szakrendelő vezető asszisztense, 1997-től ápolási majd szakdolgozói igazgatója. Feladatkörébe tartozik a szakdolgozók munkájának megszervezése, ellenőrzése, az Egészségnap és a Sportnap rendezvények lebonyolítása. Szervezi és irányítja az önálló szakápolási tevékenység végzését és gondoskodik a szolgáltatások szakmai- és személyi feltételeinek biztosításáról. Munkáját a betegek egészségét szolgáló kiemelkedő szakmai igényesség és elhivatottság jellemzi, melyet a kollégái is elismernek.

A „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjat” a szociális és családvédelem területén végzett tevékenységéért Kató Lászlóné, az Arany János utcai Idősek Klubja vezetője és Nagy Bernadett, az Újpalotai Családsegítő Szolgálat adósságkezelési tanácsadója vehették át.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Kató Lászlóné több mint három évtizede dolgozik a XV. kerületi Házi Gondozó Szolgálatnál, 25 éve pedig az Arany János utcai Idősek Klubjának a vezetője. A nappali ellátást biztosító intézménybe a saját otthonukban élő időskorú emberek látogatnak el. Az ott nyújtott szolgáltatások elsősorban a társas kapcsolatok kialakítását, valamint a szociális és mentális támogatások különböző formáinak igénybevételét teszik lehetővé. A klub vezetőjének szervezésében a nyugdíjasok részére ülő tornát, gerinctornát, vízi tornát szerveznek. Nagy sikerrel vesznek részt a nyugdíjas Ki Mi Tud-okon, illetve megalakították a Palotai pacsirták énekkarát is.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Nagy Bernadett 2003 őszén kezdett el a XV. Kerületi Újpalotai Családsegítő Szolgálatánál dolgozni adósságkezelési tanácsadóként. Azóta is a díjhátralékos családok megmentésével, adósságterheik csökkentésével foglalkozik. Nagy türelemmel, empátiával segíti a hozzá forduló, nehéz helyzetben lévő ügyfeleket. A társ intézményekkel, a szolgáltatókkal jó kapcsolatot alakított ki az évek során, ez a szakmai kapcsolat és személyes ismeretség járult hozzá, hogy több száz kerületi lakoson sikerült segítenie. Az ügyfelek bíznak benne, ismerik a munkáját, sok esetben személyesen keresik fel, és kérik ki a tanácsát.

A „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjat” a nevelés-oktatás területén végzett tevékenységéért Hajas Lászlóné óvodavezető és Szabó Gábor szobrász vehették át.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Hajas Lászlóné 43 éve kezdte óvodapedagógusi pályafutását a XV. kerületben. 1980-tól dolgozik a Molnár Viktor Óvodában, 30 éve vezetője az óvodának. Vezetőként szakmai tudását a kerület valamennyi óvodájának érdekében kamatoztatta, 2011-től öt éven át az óvodavezetők munkaközösségének vezetője volt. Feladatait lelkiismeretesen és kiválóan látta el. Nevéhez fűződik a sajátos nevelési igényű gyermekek, kiemelten az autizmus spektrumzavarral küzdő gyermekek ellátásának a megszervezése. E területen úttörőmunkájával példaértékű tevékenységet folytatott. A XV. kerület óvodapedagógiai életének egyik meghatározó személyisége volt, aki 43 éves köznevelésben eltöltött szolgálata és 30 éves óvodavezetői munkája után 2017-ben nyugállományba vonul.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Szabó Gábor szobrászművész 55 évvel ezelőtt kezdte meg művészi életpályáját. Ez időszak alatt tanárként, szakkörvezetőként, művészetpedagógusként, szobrászként tevékenykedett. A XV. kerületben a Képzőművészeti Szakkör, majd a Medgyessy Ferenc szobrász szakkör vezetője volt. 54 éve foglalkozik művészetpedagógiával, több mint 20 évig vezette Zánkán a Gyermekgaléria szobrász programját, alapítója és vezetője a Diákbiennáléknak. A kerületben több egyéni kiállításon láthattuk már műveit. Kisplasztikákat, domborműveket, érmeket készít változatos anyagmegmunkálással. Sok ismert köztéri szobor alkotója, a XV. kerületben például az ő műve a Bánkút utcai nyugdíjasház parkjában álló Vízimadarak, valamint a pestújhelyi József Attila utcai óvodában A Dunánál című szobor is.

A „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjat” a művelődés területén végzett tevékenységéért B. Tóth Klára festőművész, restaurátor és Kukely Júlia operaénekes kapták.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

B. Tóth Klára Rákospalotán élő festő, restaurátor. Kiemelt szakterülete a középületek falképeinek, múzeumok táblaképeinek restaurálása, emellett fest, könyveket illusztrál és tanít. Versei és prózai írásai antológiákban, irodalmai folyóiratokban jelennek meg. Tagja többek között a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Restaurátorkamarának és a Magyar Írószövetségnek. Emellett a Rákospalotai Művészeti Egyesületnek és a Greguss Galéria és alkotóműhelynek is alapító tagja.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Kukely Júlia 1978-ban lett az Operaház magánénekese. Több nemzetközi énekverseny díjazottja. Számos koncertpódiumon és operaszínpadon aratott már sikert Európában, valamint a tengerentúlon is. Operaszerepei mellett Mozart-, Schubert-, Schumann-, Dvorák-, Bartók- és Liszt dalokat valamint oratóriumokat is énekelt. Közreműködője volt több televíziós operafelvételnek és ősbemutatónak. 34 évig szerepelt az Állami Operaház színpadán. Jelenleg tanítással, a felnövekvő generációk szakmai segítésével foglalkozik. A XV. kerületben számos rendezvényen, ünnepségen vett már részt, és személyes szervezéssel, fellépéssel több kerületi civil kezdeményezést támogatott és segített.

A „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjat” a közigazgatás területén végzett tevékenységéért Reiszné Naszádi Magdolna, a Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztályának vezetője kapta.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Reiszné Naszádi Magdolna tősgyökeres Rákospalotai családból származik. A XV. kerületi Polgármesteri Hivatal szociális területén 18 éve tevékenykedik. Kezdetben gyámügyi ügyintézőként, csoportvezetőként, osztályvezetőként és 2013-tól főosztályvezetőként végzi a munkáját. Feladatkörébe tartozik a szociálisan hátrányos helyzetű lakosság támogatása, segítése, valamint lakáshoz juttatása. Felügyeli és koordinálja a szociális és egészségügyi, a köznevelési, közművelődési és sport intézményeket. Munkáját szociális érzékenységgel, magas fokú szakmai igényességgel, elhivatottsággal végzi.

A „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjat” a közösségek területén végzett tevékenységéért dr. Gergó Lajos, a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia világi vezetője vehette át.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dr. Gergó Lajos egyetemi docens, az ELTE Informatikai Karának dékán-helyettese, közel 30 éve él családjával Rákospalotán. Hitoktatói tevékenysége mellett világi vezetőként folyamatosan részt vesz a plébánia életében. Az általa vezetett Lumen Christi együttes az egyházközösség és a kerület büszkesége, akik vendégszerepléseikkel öregbítik kerületünk hírnevét. A kórust fiatal amatőr énekesek és zenészek alkotják, ők a „fekete gospel” zene hazai képviselői. Egyéni zenei világuk rendkívül vidám, lendületes és energikus, a Nemzetközi Kórusolimpián ezüst diplomát szereztek.

Comments are closed.