Kertes panelházak

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Gombamód szaporodnak a közösségi kertek az újpalotai lakótelepen. Legutóbb április 27-én adtak át közösségi területet a Nyírpalota utca 80. szám mögött.
– A kertben 24 ágyást alakítottunk ki, amelyből 20 máris gazdára talált – mondta Juhász Márton, a Palota-15 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – A maradék négyre várjuk a jelentkezéseket az asszisztens@palota-15.hu e-mail-címen vagy a 06 20 515 2949-es telefonszámon.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ez a kert volt az ötödik közösségi terület az újpalotai lakótelepen. Korábban már a Zsókavár – Nyírpalota utca sarkán (a toronyház mellett), a Nyírpalota utca 119. és 81. mögött, valamint a Neptun utcában és a Kőrakás parkban is nyitottak egy-egy kertet. Ezek a területek azóta is népszerűek, és az ágyások „gazdái” az elmúlt évben gondosan művelték a kertjeiket.
A kerület más részein – Rákospalotán és Pestújhelyen – kevesebb igény van az ilyen kertekre, hisz arrafelé többségében kertes házak találhatók. A Palota-15 Nonprofit Kft. Bogáncs utcai telephelyén azonban létrehoztak egyet, melyet szabadidejükben az ott dolgozók művelnek.
Juhász Márton kiemelte, a kerteknek sokszor nem is a kertészkedés és a saját konyhakert a lényege, hanem az, hogy a hasonló gondolkodású emberek találkozhassanak egymással. Ennek érdekében a legtöbb közösségi kertben, így a legújabban is az ágyások mellett közösségi teret is létrehoztak, ahol a kertművelők piknikezhetnek és kikapcsolódhatnak.

Comments are closed.