Kerék a kátyúban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Jön a hideg és csapadékos idő, ami azt is jelenti, hogy egyre több kátyúval találkozhatunk az utakon. Hiába az óvatos vezetés, a pocsolyák vagy a hó által befedett lyukakat nem láthatjuk, aminek autónk – és emiatt pénztárcánk is – látja a kárát. Szakértőnkkel annak jártunk utána, mit tegyünk, ha gödörbe futottunk.

– Ha látjuk, hogy elkerülhetetlenül belefutunk a kátyúba, egy dolgot tehetünk: nem fékezünk, azonnal felengedjük a pedált. Így lényegesen kisebb erőhatás éri az abroncsot, és rajta keresztül a felnit és a futóművet is – tanácsolja Hernádi Zsuzsa, a Safedrive Kft. ügyvezetője.

Bár az autósok általában kisebb balesettel (például defekttel) megússzák a kátyúba kerülést. Kevésbé szerencsés esetben a futómű, a tengely vagy a lengéscsillapító is károsodhat, aminek javítása bizony súlyos pénzekbe kerül.

Kátyú/Fotó: Nagy Botond

Kátyú/Fotó: Nagy Botond

Ha megtörtént a baj, és a kocsi olyan állapotban van, sürgősen hajtsunk el vele a legközelebbi szervizbe. Amennyiben autónk nem mozgásképes, nincs más lehetőségünk, mint autómentőt hívni.

A kátyú okozta kárt mindenképpen dokumentáljuk fotókkal és tanúkkal. Hiszen ha az útszakasz elején nem tették ki a kátyúveszélyt jelző, egyenetlen úttest táblát, és bizonyítani tudjuk, hogy a szabályos közlekedés ellenére sem volt esélyünk kikerülni a gödröt, az út fenntartója kártérítést köteles fizetni, ha a káresetet 5 napon belül jelezzük felé.

Jó hír ugyanakkor, hogy ma már nemcsak a casco mellé jár a kártérítés, hanem a kötelező biztosítás mellé is van lehetőség kátyúkár-biztosítást kötni.

Comments are closed.