Szociális

9
jan

Inspirál Galéria

Különös kiállítás látható december 21-e óta az „Inspirálház” emeletén, a könyvtár és a régi fodrászüzlet kirakataiban. A tárlat bemutatja a mostani városmegújító program terveit, azokat a gyermekrajzokat, melyek a tavaly szeptemberi „Keltsük együtt életre a Spirálházat!” akciónapon készültek, valamint más városképeket, amelyek hasonló programok példáit mutatják be – tudtuk meg Péterfi Ferenc közösségfejlesztőtől. A galéria megnyitásának gondolata a már említett

Read more

9
jan

Ember-mentő tanfolyam

Dr. Ember Tibor, a Rákos úti Szakrendelő sebészeti osztályának ve­zető fő­orvosa október közepétől hat héten keresztül életmentésre oktatta a kollégáit. A mintegy kétszázötven résztvevő között védőnők is voltak, egyikük pedig a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola igazgatójának a figyelmébe ajánlotta az oktatást. Így történhetett, hogy Ember doktor december elején már a palotai középiskolásoknak és pedagógusoknak tartott előadást és gyakorlati

Read more

8
jan

Így változik az életünk 2014-ben

Több, a családok életét könnyebbé tevő változás lépett életbe 2014. január 1-jétől. Az MTI híreiből szemezgettünk. A kormány kiterjesztette a családi adókedvezményt. Januártól már nemcsak a 16 százalékos szja-ból, hanem a 10 százalékos nyugdíj- és 7 százalékos egészségbiztosítási járulékból is érvényesíteni lehet a kedvezményt. A kedvezmény összege változatlan, egy vagy két gyermek után gyermekenként és havonta 10 ezer forint, három

Read more

8
jan

Bővült az ovi

  A Patyolat utcai óvoda fejlesztése idén áprilisban kezdődött, és december második hetében tartották az átadóünnepséget. A rekonstrukció után az épület akadálymentesen megközelíthető, továbbá energetikai korszerűsítést is végeztek az intézményben. Ezen kívül az ovi egy új csoportszobával és kapcsolódó kiszolgálóhelyiségekkel bővült. A beruházás a KMOP-4.6.1-11-2012-0026 azonosító számon regisztrált pályázat keretében valósult meg több mint 126 300 000 forintból.                                           Ék

7
jan

Beletanult a polgármesterségbe

Bár több jelölt is volt a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) vezetésére, a testület tagjai szinte egyhangúan szavazták meg Baksa Brigittát, a Kontyfa Középiskola 11. évfolyamos diákját. Azért kapott bizalmat az új polgármester, mert Brigi a testület tapasztalt doyenje, hiszen régóra GYIÖK tag. Két ciklussal ezelőtt is tagja volt a testületnek, igaz, akkor még csak beugróként, egy visszalépő diáktársát kellett

Read more