Sport

25
okt

Három meccs, három gól

Kindlik Ádám jött, látott, és remélhetőleg győzni is fog. A REAC Sportiskola tehetsége ugyanis élni tudott a lehetőséggel, és 18 évesen szenzációsan mutatkozott be a felnőttcsapatban.
– Egy álom ez az egész – mesélte a sportiskola U19-es csapatának középpályása. – Szeptember közepén felhívott az edzőm, Stefanik Arnold, hogy nekem (és néhány társamnak) be kellene segítenem a sok sérülttel küszködő felnőtteknek. Aki gyerekként focizni kezd, mindig arról álmodik, hogy ilyen lehetőséghez jusson – mondta Kindlik Ádám.

22
okt

Az életműdíjas korcsolyázó

Vida Gábor több évtizedes sportpályafutásáért a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől Életmű-díjat vehetett át. A Rákospalotán élő sport­ember 91. születésnapja alkalmából részesült ebben a különleges elismerésben.
– Nagyon büszke vagyok erre a díjra, de bízom abban, hogy az elkövetkezendő néhány évben hozzá tudok még tenni az eddigi életművemhez. Ha mást nem, legalább azt a lokálpatriotizmust, ami gyermekkorom óta Rákospalotához köt – mondta a kitüntetett.
Vida Gábor sportpályafutása a II. világháború előtt kezdődött, amikor édesapja levitte őt a Klára utcába, ahol az ott lakók egy gödörben egy kis jégfelületet alakítottak ki. A kisfiú itt tanult meg korcsolyázni, majd 1943-ban, 14 éves korában első műkorcsolyáját is megkapta.
– Ezzel már trükközni is tudtam – mesélte a nyugalmazott mérnök. – Apám ezt követően vitt le a városligeti műjégpályára, ahol edzőt keresett a számomra.

30
jún

Északi Fény a túrázóknak

Reményi Pál – a feleségével együtt – lassan ötven éve foglalkozik természetjárással. Még az Északi Járműjavító dolgozójaként lett a tagja, majd vezetője a Törekvés SE Természetjáró Szakosztályának, melyet 23 éven keresztül irányított. A rendszerváltás azonban alapjaiban változtatta meg a hazai sportéletet. A gyári egyesületek vagy megszűntek, vagy átalakult a repertoárjuk. A Törekvésen belül is felszámolták a természetjáró szakosztályt, amit aztán a Reményi házaspár szűkebb lakóhelyére, a XV. kerületbe „mentett át”.

26
jún

Élsport az Ozmán utcában

2014-ben még nem gondolhatott arra az önkormányzat, hogy az Ozmán utcai játszótér megépítésével a kerületi élsportot is támogatni fogja. A színvonalas park ugyanis elsősorban a nagyközönség számára épült. Ám az élet úgy hozta, hogy a nagyközönség mellett a 2020-as pandémia miatt terem nélkül maradt kerületi röplabdázók is otthonra leltek ebben a különleges közparkban.
– Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl – mondta Balogh Beatrix klub­elnök. – Terem nélkül ugyanis rendkívül komplikált röplabdázni. Alkalmazkodtunk az egészségügyi helyzethez, és online videós edzéseket tartottunk. Büszke vagyok a kollégáimra, mert a munkából mindenki kreatívan vette ki a részét.

23
ápr

Online karateverseny

A karate az első sportág, amely megtalálta a módját a karanténban történő versenyzésnek. A karateprogramok.hu internetes portál működtetője, Gali Csaba ugyanis kitalálta, illetve a Magyar Karate Szövetséggel karöltve meg is szervezte az első online formagyakorlat (kata) versenyt, amelyet első ízben húsvétkor bonyolítottak le.