Kultúra

21
okt

A temetői árusításra is az általános kereskedelmi előírások érvényesek

A temetői virágok, koszorúk, gyertyák, mécsesek árusítására is az általános kereskedelmi előírások érvényesek – közölte az állami fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Magyar Nemzet érdeklődésére.

26
szept

Vigyük haza Tádét!

Tizenhat éve ismerkedett meg Szalai Bálint a tengeri­malacokkal. Eleinte gazdiként, majd tenyésztőként, most pedig a mentésükre szakosodott egyesület elnökeként tölti velük minden szabadidejét. Kinek való a tengerimalac, mit csinálnak az utcán talált malacokkal és hányféle hangot adnak ki ezek a mókás állatok? Beszélgetésünkkor mind­ezekre választ kaptunk.

26
szept

Ötször a Föld körül

Régi újságokat lapozgatni mindig jó szórakozás, mintha egy időkapun lépnénk keresztül. A Nők Lapja 1982/18. számában érdekes cikkre bukkantunk, amiben az újpesti Dr. Tóth Istvánnét ismerhettük meg, aki a 12-es villamost vezette, akkor már mintegy három évtizede.

26
szept

Biztonságban?

Gyermek nagyfiú lett, hiszen nemsokára felsőbe lép. A Duna-parti „nyaralás”, az otthoni cirkó újbóli bedöglése miatt a tervezettnél hosszabbra, kis híján négyhetesre sikerült. Ez idő alatt Gyermek autonómiája folyamatosan nőtt, a végén már napi szinten került szóba az iskolából egyedül való hazajövetel igénye.

26
szept

Nehéz kezdés

Gyermek felsős lett. Anya ennek már előre örült, de mint utóbb kiderült, hiba volt. Gyermek ugyanis egyáltalán nem örült, sőt. Kifejezetten szorongott a tanévkezdéstől, nem akart új osztályfőnököt, nem akart új tantermet, nem akart teremről teremre vándorolni, nem akart új tantárgyakat.