Az emlékezés fényei

Átlagos olvasási idő: < 1 perc
Forrás: BZSH

Forrás: BZSH

A hanukát a zsidó karácsonyként is emlegetik. A nyolcnapos ünnep alatt a zsidó nép a Makkabeus-szabadságharcban a szíriai görögök felett aratott győzelemre, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik.

A hívők hanuka minden napján gyertyát gyújtanak, és jól látható helyre teszik, hogy nyilvánosan hirdesse a csodát. Idén az első gyertyagyújtás december 22-én lesz. Sok helyen tartanak ilyenkor családi és baráti összejöveteleket, nagy közösségi ünnepségeket.

A fánk fogyasztásán kívül Magyarországon a leginkább ismert hanukai szokás a trenderlizés, vagyis pörgettyűzés, mely arra emlékeztet, hogy amikor Antióchusz Epiphanes hellénista szír király megtiltotta a zsidóknak a tóratanulást, titokban kellett folytatniuk azt. A kis pörgettyűket azért tartották maguknál, hogy a katonák felbukkanása esetén azonnal úgy tehessenek, mintha csak játszanának..

Egy másik európai hagyomány a hanukagelt, vagyis a hanukára adott pénz. Amikor a zsidók visszafoglalták Jeruzsálemet, függetlenségük jeléül pénzt is vertek, melyen a Szentélyben található menóra volt látható. A valódi pénz ajándékozásán túl ma már nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében az arany- és ezüstszínű fóliába csomagolt csokipénz is.

Comments are closed.